Társoldalunk:

Szalai-góllal U19-es bajnok a VfB Stuttgart

2005.06.28. 14:15

Nagy sikert ért el a VfB Stuttgart labdarúgócsapatával Szalai Ádám, aki az Újpest FC-től igazolt a német klubhoz. A 17 éves játékos a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára a német U19-es bajnokság döntőjében a Bochum ellen - a mérkőzést Cellében, 3750 néző előtt játszották -, és az 59. percben szerzett góljával a Stuttgart 1-0-ra győzött.

A Stuttgart U19-es csapata ezzel a sikerrel a 10. bajnoki címét könyvelhette el, amivel a legeredményesebb német korosztályos klubnak számít.

"Az első félidőben több helyzetünk és kapufánk is volt, de nem tudtunk előnybe kerülni. A másodikban végül sikerült egy jobb oldali beadás után a bal sarokba lőnöm, ami a csapat bajnoki címét eredményezte. Nagyon boldog vagyok, hiszen még nem voltam aranyérmes, ráadásul ez Németországban mindjárt az első évben sikerült" - mondta az ujpestfc.hu-nak Szalai Ádám.

"Külön öröm számomra, hogy engem választottak a mérkőzés legjobbjának, és az is jólesett, hogy a Kicker magazin újságírója odajött hozzám, és megkérdezte: jövőre tényleg a felnőttkerettel készülök-e. Erre nem tudtam válaszolni, de az biztos, hogy a döntőt az első csapat menedzserei is látták. Az aranyérmet Gerhard Mayer-Volfelder, a német szövetség elnöke adta át, aki korábban éppen a Stuttgart vezetője volt."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK