Társoldalunk:

Az őszi-tavaszi bajnokságok végeredményei - 2005

2005.07.13. 12:19

Fél távnál még az APOEL Nicosia és az Anorthoszisz Famaguszta is veretlen volt, és azonos pontszámmal vezették a tabellát - nos, tavasszal mindkét csapat szenvedett vereséget, de a famagusztaiak csak egyet, míg a nicosiaiak kettőt is, így aztán az aranyérem az Anorthosziszé lett.

A két csapat sokáig az idén is fej fej mellett haladt, a 18. fordulóban azonban mindkettő botlott, bár az APOEL kisebbet: a nicosiaiak a városi derbin döntetlent játszottak az Omoniával, az Anorthoszisz pedig kikapott az AEL Limasszoltól. Akkor tehát úgy tűnt, hogy a címvédő megint elhappolja az aranyérmet, de két héttel később fordult a kocka, akkor ugyanis az APOEL kapott ki, mégpedig az AEK Larnacától. A következő körben pedig az Anorthoszisz idegenben gyűjtötte be a három pontot riválisával szemben, a mérkőzés hőse a famagusztaiak játékos-edzője, a grúz Temuri Kecbaja volt, aki mesterhármast vágott, és a győztes találatot a 90. percben érte el.

A listavezetőnek innentől kezdve már csak arra kellett ügyelnie, hogy megőrizze előnyét, de rögtön a következő körben közönsége alaposan ráijesztett a csapatra: az Apollon Limasszol elleni hazai bajnoki 2-0-s vezetésnél szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt, és félő volt, hogy a balhé miatt büntetőpontokkal sújtják a gárdát. A ciprusi szövetség fegyelmi bizottsága azonban salamoni döntést hozott: mivel mindkét együttest felelősnek tartották a botrányért, így egyik sem kapta meg a mérkőzés pontjait, vagyis a találkozót mintha le sem játszották volna... Az Anorthoszisz pedig a hátralévő összecsapásokon már csak egyszer veszített pontot, és így öt év elteltével ismét aranyérmes lett. A bajnokcsapatnál a játékos-edző Kecbaja mellett a házi gólkirály Nikolasz Frusszosz érdemel még kiemelést, illetve a szintén grúz középpályás, Klimenti Csitaisvili.

Az APOEL számára az ezüstérem egyértelműen csalódást jelentett, hiszen papíron a nicosiaiak játékoskerete volt a legerősebb, a csapatot négy olyan futballista neve fémjelezte, akik korábban megfordultak valamelyik topligában: a kolumbiai Hamilton Ricard, a görög Georgiosz Vakuftszisz, az angol Chris Bart-Williams és a szlovén Miran Pavlin - bár utóbbi nem számított alapembernek. A kispadon pedig a német Werner Lorant ült, aki szintén nagy név a szakmában - a sikertelenség nyomán őt "természetesen" menesztették.

A bajnokság egyébként nemcsak az Anorthoszisz aranyérme miatt maradt emlékezetes, hanem a játékosok áprilisi sztájkja miatt is. A focisták azért választották a tiltakozás ezen módját, mert majd mindegyik klub jelentős összeggel tartozott játékosainak, a sportminisztérium pedig csökkentette a labdarúgás támogatását.

A bajnokság végeredménye

1. Anorthoszisz Famaguszta 26 19 5 1 64-23 62
2. APOEL Nicosia 26 17 7 2 56-21 58
3. Omonia Nicosia 26 12 8 6 46-30 44
4. Digenisz Morfu 26 11 6 9 37-30 39
5. Olympiakosz Nicosia 26 11 6 9 36-38 39
6. Nea Szalamina Famaguszta 26 11 3 12 36-40 36
7. Apollon Limasszol 26 10 5 10 43-35 35
8. Enoszisz Paralimni 26 7 11 8 38-39 32
9. AEK Larnaca 26 7 11 8 26-34 32
10. AEL Limasszol 26 8 7 11 36-38 31
11. Ethnikosz Ahnasz 26 8 6 12 31-40 30
12. AE Pafosz 26 8 5 13 38-52 29
13. Alki Larnaca 26 8 5 13 39-55 29
14. Arisz Limasszol 26 1 1 24 22-73 4


A góllövőlista élmezőnye:
21 gólos: Sosin (Apollon Limasszol), 17 gólos: Jovanovics (AE Pafosz), Frusszosz (Anorthoszisz Famaguszta), 16 gólos: Kecbaja (Anorthoszisz Famaguszta), 14 gólos: Neofitu (APOEL Nicosia).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK