Vágólapra másolva!
A Ferencváros hazai pályán 2-0-ra kikapott az MTZ-RIPO Minszktől a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában, a párharc első mérkőzésén.

Az eltiltott László Csaba nélkül, viszont a klubbal az utolsó pillanatban végül egyezségre jutó Rósával és Baloggal, valamint számos fiatal és rutintalan játékossal vágott neki a Ferencváros a 2005/2006-os UEFA-kupa-sorozatnak.

A zöld-fehérek célja az volt, hogy már a selejtező első mérkőzésén bebiztosítsák a továbbjutásukat, ami a fehérorosz csapat néhány korai megmozdulása alapján még nem is tűnt hiú ábrándnak. Az első helyzetet az ezúttal a középpályán kezdő Gyepes Gábor hagyta ki az ötödik percben, a csapatkapitány egy bal oldali szöglet után fejelt a jobb kapufa mellé. Öt perc múlva Laczkó Zsolt már igazi ziccert hibázott, az ifjú támadó 15 méterről emelt a kapu fölé.

Kisvártatva majdnem büntetett a Minszk, Mikjvuk fejese a keresztlécen csattant egy sarokrúgást követően. A huszadik perc tájékára rendezte sorait a RIPO, a hazaiak pedig nemigen tudtak mit kezdeni az ellenfél zárt, ötvédős védekezésével. A ferencvárosi hátsó alakzat ezzel szemben sokat könnyelműsködött, egy ízben pedig a visszahúzódó Bajevski okozott bonyodalmakat, amikor az alapvonaltól a saját öt és feleséhez ollózta vissza a labdát.

Az igazi hidegzuhany a 37. percben érte a Fradit, amikor is egy feleslegesnek tűnő fault után a kaputól 23 méterre szabadrúgáshoz jutott a Minszk: Mkhitarjan lövése megpattant a ferencvárosi sorfalon, a labda pedig a tehetetlen Udvarácz mellett a jobb felső sarokban kötött ki.

A szünetig már csak kakaskodni sikerült a minszki tizenhatoson belül, egyenlíteni nem, sőt, a Fradi még a kaput sem találta el az első félidőben.

A szünet utáni első percekben mind a tizenegy játékosával a védekezésre koncentrált a traktorgyári csapat, a mieink így közelebb kerültek Szulima kapujához, sokra azonban nem mentek vele. A játékrész első - nagy jóindulattal - feljegyezhető helyzete a 67. percben esett, ekkor Bajevski erőtlen fejese kerülte el a kaput. Az ötezres nézősereg a 71. percben élénkült meg ismét, a csereként beállt Barta nagyszerűen játszotta a jobbösszekötő helyén beinduló Rósa elé a labdát, amelyet a középpályás azonban hely hiányában csak a kapu fölé tudott pörgetni. A 84. percben Rósa már távolról veszélyeztetett, lövése pár centivel suhant el a felső kapufa felett.

A beloruszok folyamatos időhúzása miatt a játékvezető öt percet hosszabbított, ám jobban jártunk volna, ha a kilencvenedik percben lefújja a mérkőzést. A ráadás második percében ugyanis szöglethez jutott a Minszk, a beívelt labdát Mikjvuk visszafejelte Terascsukhoz, aki öt méterről a hálóba belsőzött.

A Ferencváros továbbjutási esélye nemcsak az eredmény, de a mutatott játék alapján is minimálisnak tekinthető. A fehéroroszországi visszavágót két hét múlva rendezik.

UEFA-kupa, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:
Ferencváros - MTZ-RIPO Minszk 0-2 (0-1)
Üllői út, 4926 néző
vezette: Panic (bosnyák)
Ferencváros: Udvarácz - Grósz, Balog, Budovinszky, Bognár (Csepregi, 78.) - Rósa D., Gyepes, Takács, Tőzsér (Erős G., 65.) - Laczkó, Bajevski (Bartha, 72.)
Minszk: Szulima - Bilina, Stascsanuk, Popel, Zilovec (Maltsau, 66.) - Mikjvuk, Kancsavi, Sarikovics, Todua (Jeramcsuk, 55.) - Mkhitarjan (Tarascsuk, 80.), Afanasziju
gól: Mkhitarjan (37.), Tarascsuk (92.)
sárga lap: Laczkó (28.), Tőzsér (44.), Gyepes (58.), illetve Zilovec (27.), Stascsanuk (45.), Kancsavi (71.), Szulima (81.)