Vágólapra másolva!
A La Gazzetta dello Sport, illetve a BBC értesülései szerint a Juventus és az Arsenal vezetői megállapodtak arról, hogy Patrick Vieira, a londoni Ágyúsok 29 éves, világ- és Európa-bajnok francia középpályása a torinói Zebrákhoz szerződik. A kontraktus öt évre szól, s a Juve 15 millió eurót fizet a tavalyi angol bajnoknak Vieiráért. Az aláírás napokon belül rákerül a dokumentumra, az olaszok a vételárat négy játékosuk, Tudor, Maresca, Miccoli és Tacchinardi eladásából kívánják fedezni.

Vieirát régóta kinézték maguknak a Juvénál, s most az a körülmény, hogy az Arsenalnál elégedetlenek voltak a francia középpályásnál viszonylag gyengébbre sikerült idénye miatt, megteremtette a feltételeket a klubcseréhez.

Az sem mellékes, hogy a Highbury Roadon sokallták Vieira heti százezer fontos fizetését, amelyet még két évadon keresztül kellett volna folyósítani, hiszen a labdarúgó szerződése csak 2007 nyarán járt volna le.

Két világbajnok társa, Zinedine Zidane és David Trezeguet úgy véli, a torinói klubcsere jót tesz Vieira karrierjének, megújulhat a középpályás Torinóban az olasz bajnoknál. Trezeguet kimondottan repes az örömtől, úgy gondolja, érkezésével a Bajnokok Ligája első számú esélyesévé lépett elő az "Öreg Hölgy".

Vieira 1995-1996-ban már szerepelt olasz csapatban, a Milanban, de mindössze két bajnoki mérkőzés erejéig jutott szóhoz. A Juvénél most úgy vélik, a brazil Emersonnal áthatolhatatlan középpályás kettőst képeznek majd, őket tartják - vagy tartottak? - a földkerekség két legjobb védekező középpályásának.

Vieira bére évi két és félmillió euró lesz a Juventusnál.

Ch. Gáll András