Vágólapra másolva!
A 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére irányuló magyar-horvát pályázatot az illetékesek szerdán benyújtották Nyonban, az Európai Labdarúgó Szövetség székhelyén. Ezt a két ország sportági szövetségének csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be Bozóky Imre MLSZ-elnök.

A sportvezető egyben emlékeztetett rá, hogy a horvát parlament egyhangúlag a kandidálás mellé állt, s Magyarországon is 97 százalék fölötti volt a támogatottsági arány. "A Nyonban beadott pályázati anyagok, pályázati könyvek jelentik a közös kandidálás legfontosabb mérföldkövét" - mondta Bozóky.

A magyar-horvát dokumentáció írott része 564 oldal, míg a térképek több mint 400 oldalon láthatók. A kandidálási könyvet 35 hivatalos dokumentum egészíti ki, a garanciák többségét Lamperth Mónika magyar és Dragan Primorac horvát belügyminiszter írta alá.

A sajtótájékoztatón Bozóky Imre és horvát kollégája, Vlatko Markovic is többször hangsúlyozta a politikai konszenzust. A két szövetségi elnök egyformán rámutatott: példaértékű a két parlament támogatása. Ugyanez a két ország lakóira is vonatkozik, legalábbis a közvélemény-kutatások eredményei ezt sugallják.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy Nyonban nagy tetszést aratott a pályázat logója és jelszava, a "Two for one, One for twelve" (Kettő egyért, egy tizenkettőért).

Az érdeklődő szövetségek csütörtökig nyújthatják be pályázatukat a 2012-es Európa-bajnokságra, Magyarország és Horvátország mellett Olaszország, Görögország, Oroszország, Törökország és Azerbajdzsán jelezte érdeklődését, míg Lengyelország és Ukrajna közösen lenne házigazda.

Az UEFA november 7-8-án választja ki a kandidálók közül a versenyben maradó három pályázatot. A 2012-es Európa-bajnokság helyszínéről 2006. december 6-án születik döntés.