Vágólapra másolva!
A Hajduk Split vezetőedzője, az 1998-as világbajnokságon bronzérmes horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Miroslav Blazevic másodszor találkozik a debreceni labdarúgócsapattal, s most szeretne törleszteni a két évvel ezelőtti kudarcért.

"Nincsenek szép emlékeim Debrecenről, hiszen a Varteksszel itt kellett búcsúznunk az UEFA-kupától" - emlékezett vissza a szakember. Blazevic a dvsc.hu-nak elmondta: többször megnézte videóról a DVSC mérkőzéseit.

"Úgy gondolom, a csapat erősebb, mint a klub reklámértéke, ezért is szerettem volna inkább, ha a Liverpoollal sorsolnak össze minket." - jegyezte meg a splitiek trénere. Blazevic tiszteli a hajdúsági együttest, sőt vannak olyan játékosok, akiket azonnal le is igazolna.

"Öt labdarúgó van, akit örömmel látnék csapatomban, de nem mondom meg, kik ők, mert akkor a többiek megsértődnek" - zárta Blazevic. Niko Kranjcar, a Hajduk legnagyobb sztárja magabiztosan várja a szerda esti összecsapást. A horvát válogatott mostani szövetségi kapitányának fia szerint a Hajduk jóval esélyesebb.

"Mindenképpen olyan eredményt szeretnénk elérni, amellyel a második mérkőzésen már nem lehet gondunk a továbbjutással" - mondta a középpályás. Az újságírók az esélyekről is faggatták Kranjcart, hogy mit tart a rivális legfőbb erősségének. Erre a fiatal futballista így válaszolt: "Miért? Van olyan?"