Vágólapra másolva!
Ahogy közeledik a szerdai Hajduk-Debrecen labdarúgó Bajnokok Ligája-visszavágó, úgy lelkesednek egyre jobban a horvát lapok. Az egy héttel korábbi Loki-parádé rossz emlékét igyekszik déli szomszédunk minden lehető módon kitörölni a fejekből, s a csodára várva arról ábrándozik, hogy a spliti csapat ledolgozva a 3-0-s hátrányt továbbjut a selejtező 3. fordulójába, s megmérkőzik a Manchester Uniteddel.

"Hőstettekért élünk" - hangoztatja a Slobodna Dalmacija vezércikke, amely egyértelművé teszi, a Hajduk Split labdarúgócsapata nem adta fel a reményt, s arra készül, 0-3-ról is megleckézteti a Debrecent, s továbbjut a Bajnokok Ligája 2. selejtezőköréből.

A cikk szerzője írásba is foglalta a helyiek reményét, miszerint a Debrecen a komoly előny ellenére teli gatyával száll le a repülőről, s a frenetikus közönség belehajszolja győzelembe a horvátokat.

Split különös hangulatban készül az összecsapásra, amíg a magyarországi kudarc utóhatásaként mindössze négyezer drukker látogatott ki a Gradski-stadionba a szombati, NK Zagreb elleni összecsapásra (amelyet 3-1-re megnyertek a hazaiak), addig a szerdai BL-visszavágóra nagy iramban fogynak a jegyek.

A lap szerint több magyar szurkoló is lesz, mint 800, hiába biztosított a Hajduk ennyi belépőt, hét eleje óta megszaporodott a magyar rendszámú autók száma a dél-dalmát városban. Ahogy a gúnyos felhang közli is a cikkben: ezek már nem Trabantok...

"Vajon hihet-e a Hajduk a 4-0-s sikerben? Az biztos, bolondok háza lesz Splitben. Tudjuk, hogy a debreceni győzelmünkkel nem dőlt még el semmi, 90 rettenetes perc vár ránk. Biztos vagyok abban, nem lesz gól nélküli döntetlen a végeredmény, de ne feledjük el azt sem, egyelőre nálunk van a háromgólos előny" - nyilatkozta a lapnak Sandro Tomic, a Debrecen kapusa.

"Csak úgy tudom megvédeni magamat, ha továbbjutunk, így vághatok vissza ellendrukkereimnek. Semmi más nem számít, csak a továbbjutás, ha nem sikerül, akkor kész vagyok lemondani posztomról. Nagyszerű érzés, hogy ezeken a nehéz napokon, amikor már aludni sem tudok éjszakánként, csatlakozott hozzám a feleségem is. Ritkán tudunk találkozni, most mégis iderepült Svájcból, hogy segítsen" - mondta Blazevic immáron a Novi Listnek.

A szakember legnagyobb gondja, hogy valahogy megoldja a gárda jobb oldalának problémáját. Blatnjak szereplése így kérdésessé vált, a szakvezető szerint formán kívül futballozik hetek óta játékosa, helyettese Hrman lehet. De akad más gond is, Cacic és Biscevic mellett Munhozt például a pénteki tréningről elzavarta a mester, sőt, fel is akarta bontatni szerződését. (Éppen ezért érdekes, hogy a Zagreb elleni bajnokin mégis játszatta fél órát az uruguayi légióst.)

Forrás: EPA

Debrecenben Kranjcar nem bírt Mátéval

"Hiszek a csodában" - vallja Blazevic, de ezt hangsúlyozta a gárda egyik legnagyobb ásza, Niko Kranjcar is. Az ősi rivális Dinamo Zagreb együttesétől érkezett válogatott klasszist a helyi szurkolók nehezen fogadták be, ám a szombati remeklés (kettőt lőtt a bajnokin) után benne látják a reményt a továbbjutásra.

"A szezon legnagyobb mérkőzése előtt állunk. Nagyon jól felkészültünk, a közönség velünk lesz, úgy vélem, ha minden ki odateszi magát, s élete formájában játszik, akkor mi utazunk majd a következő körben az Old Traffordra" - mondta a horvát Indexnek adott interjúban.

"Hiszek abban, hogy a csúnya vereséget szerdán feledtetni tudjuk, s úgy játszunk, mint az első meccs első negyedórájában. Akkor 15 percig látszott, a Hajduk a jobb csapat" - vélte Kranjcar, igaz, azt nem indokolta meg, hogyan is kaphatott ki akkor a gárda teljesen simán 3-0-ra.

A szerdán, 20.15-kor kezdődő találkozót a szlovák Richard Havrilla vezeti.

Pincési László