Vágólapra másolva!
A horvát bajnok Hajduk Splitet 8-0-s összesítéssel búcsúztató Debrecen labdarúgócsapata csodára készül a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn, az Old Traffordon pályára lépő magyar bajnok edzője, Supka Attila ugyanis gólt vár csapatától. Sir Alex Ferguson, az angol sztárcsapat edzője kissé óvatosan nyilatkozott a találkozó előtt, s jól jellemzi a meccs fontosságát, hogy a MU bombaerős csapattal fut ki 21.05-kor a gyepre.

Nem telt gondtalanul a nyári holtszezon a Manchester United szurkolói számára, hiszen a Vörös Ördögök háza tájáról elsősorban nem az új igazolások ügyében érkeztek a hírek, hanem a különböző "botrányok" miatt, kezdve a Malcolm Glazer-féle hatalomátvételtől, folytatva a Sir Alex Ferguson és a csapatkapitány, Roy Keane közötti vitával egészen a Rio Ferdinand és a drukkerek közötti konfliktusig.

A Manchester United az elmúlt esztendőkben már korántsem számított olyan egyeduralkodónak a Premier League-ben, mint a kilencvenes évek végén, hiszen a legutóbbi négy pontvadászatból a MU "csak" egyet tudott megnyerni, további három alkalommal a bronzérmet szerezte meg a csapat. A legtöbb klubnál ez nem jelentene csalódást, azonban a manchesteri együttes minden idénynek azzal a céllal vág neki, hogy aranyérmet nyerjen, és mivel a nemzetközi porondon is rendre korán elvérzett a csapat, így aztán az Old Traffordon nem volt valami rózsás a hangulat. Egyre többen gondolták úgy, hogy eljött az ideje a váltásnak a kispadon, azonban Sir Alex Fergusonnak esze ágában sincsen felállni, márpedig őt a jelek szerint sohasem fogják meneszteni - mindezt a klub egy másik élő legendája, Sir Bobby Charlton is megerősítette.

És ha mindez nem lett volna elég a szurkolóknak, jött a tulajdonosváltás, amelynek során az amerikai üzletember, Malcolm Glazer többségi részesedést szerzett a klubot működtető társaságban, amely így teljesen az ő és családja kezébe került. Mindez a legkevésbé sem tetszett a fanatikusoknak, akik mindenféle létező módon nyilvánosságra is hozták ellenérzésüket, sőt a legelszántabbak bojkottot hirdettek. Kijelentették, hogy nem hajlandóak az egyesület szponzorainak termékeit, illetve a klub ajándéktárgyait vásárolni, mi több, az AFC Wimbledon sikerein felbuzdulva létrehozták a saját egyesületüket. Az FC United az angol labdarúgás legalacsonyabb osztályában kezdi majd szereplését, egy olyan divízióban, ahol az átlagnézőszám kétszáz körül van - az új klubnak mintegy háromezer bérletese lesz...

Ez a gesztus azonban azért aligha fogja alapjaiban megrázni a Manchester Unitedet, és az Old Trafford lelátói valószínűleg ugyanúgy megtelnek majd, a kérdés csak az, hogy a fanatikusok által sokszor csak "divatdrukkernek" nevezett közönség miként fogja tolerálni, ha ne adj' isten megint nem nyer semmit az együttes. Erre persze a vezetőség soraiban gondolni sem akarnak, és az erősítések eddig meglepően ésszerűen alakultak.

Miután a kapusposzt tulajdonképpen Peter Schmeichel 1999-es távozása óta megoldatlan a MU-nál, Ferguson ismét megpróbálta orvosolni a problémát, ezúttal a holland Edwin van der Sarral, akit négymillió euróért vett meg a Fulham FC-től. A németalföldi portás kétségtelenül a klasszis hálóőrök közé tartozik, ám anno egy sztárcsapatnál, jelesül a Juventus FC-nél már "megégett", de a manchesteriek bíznak benne - azért a biztonság kedvéért szerződtettek még egy kapust, a Stoke City nagy tehetségnek tartott játékosát, a 22 esztendős Ben Fostert, aki majdnem ugyanannyiba került, mint Van der Sar. Pedig még a Stoke-nál is csak harmadik számú hálóőrnek számított, ám ennek ellenére is 3,6 millió euró volt a vételára.

Náluk sokkal nagyobb fogásnak tűnik a PSV Eindhoven dél-koreai középpályása, Park Ji Sung, aki már a 2002-es világbajnokságon is felhívta magára a figyelmet, de igazán a legutóbbi szezonban futott be, amikor a holland egyesülettel egészen a BL elődöntőjéig menetelt, és néha úgy tűnt, hogy egész egyszerűen képtelen elfáradni. Az ázsiai labdarúgó a Philips-gyáriaknál általában a csatársor jobb oldalán futballozott, de Manchesterben várhatóan a középpályán kap majd helyet.

Kérdés, hogy ezzel befejeződött-e az átigazolási időszak a Vörös Ördögök számára, vagy augusztus végéig érkezik még valaki a klubhoz. Az utóbbi időben a Real Madrid csatárával, Michael Owennel hozták kapcsolatba a gárdát, de mivel csatárposzton nem áll rosszul a MU, inkább az Olympique Lyon védekező középpályása, Michael Essien férne el az együttesben - őt viszont a Chelsea FC és az Arsenal FC is kiszemelte magának. Essien már csak azért is jól jönne, mert a csapatkapitány Roy Keane az utolsó idényére készül, ráadásul már ő sem a régi - maximum a vitázásban, hiszen az ír focista a minap magával Sir Alexszel kapott össze a portugáliai edzőtáborban. Nem is utazott el a csapat ázsiai túrájára, de a klub szerint ennek csak annyi az oka, hogy sérüléssel bajlódik...

Rio Ferdinand viszont ott volt az ázsiai mérkőzéseken, de ebben sem volt sok köszönet, a védőt ugyanis egyrészt rendszeresen kifütyülték a drukkerek, mert nem volt hajlandó meghosszabbítani a szerződését, mire Ferdinand válaszként állítólag "bemutatott" a szurkolóknak, másrészt a védő összeveszett Ruud van Nistelrooyjal is. A bekk aztán a minap csak aláírt 2009-ig, de azért ezek nem a legjobb előjelek a szezon, no meg a Debrecen elleni BL-meccs előtt.