Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus szövetségi kapitány azt szeretné, ha a magyar labdarúgó-válogatott végre jó eredményt érne el egy komoly ellenféllel szemben, s nem csak a helytállásért lehetne dicsérni a játékosait. José Pekerman, az argentinok szakvezetője és csapatának játékosai is elszántan várják a magyar együttes elleni szerdai barátságos mérkőzést, amelynek a Puskás Ferenc-stadion ad otthont 17.30-kor.

"Éppen azért várok győzelmet szerdán az argentinok ellen, mert nem érünk semmit azzal, ha a hozzáállásért kapnak jó kritikát a futballisták. Ezért nem mondhatom, hogy elégedett vagyok a vasárnap esti találkozóval, hiszen végül is vereséget szenvedtünk a Real Madridtól, ráadásul úgy, hogy rengeteg helyzetet puskáztunk el" - mondta Lothar Matthäus az MLSZ által szervezett sajtóbeszélgetésen.

A szakember hozzátette, a spanyol sztárcsapat ellen sokáig megilletődötten futballozott a Puskás Ferenc-válogatott néven szereplő gárda. "Két napon át beszéltem a játékosoknak arról, hogy ne ijedjenek meg, az azonban sajnos mégis bekövetkezett. Pedig olyan futballistákra van szükségem, akik mernek támadni, kezdeményezni, s nem csak reagálnak egy-egy szituációra. Csak így léphetünk előre, s ha pozitív a hozzáállásunk, akkor még az esetleges vereség sem olyan fájó" - szögezte le Matthäus.

A kapitány szerint vasárnap este nagy győzelmi esélyt szalasztott el a gárda, de most már kár ezen siránkozni. "Ez már a múlt, most előre kell tekinteni. Nagyszerű gárda lesz szerdán az ellenfelünk, csapatként a világ legjobbjának tartom az argentinokat. Ezúttal egy valódi válogatott meccs következik, ezt mutatja az is, hogy ismét a megszokott mez lesz a fiúkon, nem úgy, mint a Real ellen. Kemény csatát, s jó eredményt várok."

A játékosként 150-szeres német válogatott sportember azt is elárulta, hogy a fejében már összeállt a dél-amerikaiak elleni kezdőcsapat. "De természetesen még nem árulom el. Egyrészt bármi megtörténhet a következő több mint egy napon, másrészt kérdéses, hogy a játékosok milyen gyorsan pihenik ki a Real elleni találkozót. Mindenesetre a futballistáim nagyon várják a szerdát, mindenki játszani akar."

Forrás: MTI

Crespóék a Puskás-stadionban tréningeztek

Matthäus úgy véli, rendkívül fontos felmérő vár csapatára, hiszen komoly feladatok, a Málta és a Svédország elleni világbajnoki selejtezők következnek szeptemberben. "Még bárki meggyőzhet arról, hogy helye van a kezdőcsapatban. Példaként vehetik Vincze Ottó esetét, akiről vasárnap kiderült, hogy hátvédként is megállja a helyét. Pedig rajtam kívül bizonyára kevesen hittek ebben. Bízni kell a játékosokban, mert ez az egyik fontos eleme az előrelépésnek" - jelentette ki a kapitány.

A magyar labdarúgó-válogatott a tervek szerint kedden 18 órakor gyakorol ismét a Pénzügyőr-pályán, a Puskás Ferenc-stadionban már nem tréningezik, hogy kímélje a létesítmény talaját.