Vágólapra másolva!
A hét vége a világbajnoki selejtezők jegyében telt el, mindegyik kontinensen rendeztek kvalifikációs mérkőzést. A középpontban persze Európa volt, de álomcsapatunkban Afrika és Dél-Amerika is képviselteti magát.
Koldo Alvarez (Andorra): A miniállam válogatottja már korántsem számít olyan pofozógépnek, mint korábban, és ezt most a finnek is alaposan megtanulták. Északi szomszédunk ugyanis képtelenek voltak legyőzni az andorraiakat, amiben a legnagyobb része a kapusnak, Alvareznek volt.
Dario Srna (Hovátország): Csoportunk vezetője egy félidő után még vesztésre állt Izlandon, de a kroátok a szünet után belehúztak, és így megszerezték a három pontot. A két gólt szerző Bosko Balaban mellett a horvát sajtó Srnát választotta a mérkőzés hősének, a jobbhátvéd a második találatnál előkészítő szerepkörben jeleskedett, majd magabiztosan értékesített egy tizenegyest.Olof Mellberg (Svédország): A háromkoronások csoportrangadót játszottak a bolgárok ellen, de akárcsak idegenben, hazai pályán is simán legyőzték Hriszto Sztoicskov együttesét. A skandinávoktól a védelem remekelt, hiszen a csapat nem kapott gólt, és a középhátvéd Mellberg maga is betalált.Talal el-Karkuri (Marokkó): Az észak-afrikai válogatott a vártnál nehezebben verte Botswana együttesét, de sikerült begyűjtenie a három pontot, és így továbbra is versenyben van a világbajnokságra való kijutásért. A találkozó egyetlen gólját az Angliában légióskodó védő, El-Karkuri érte el, aki mostanában meglepően eredményesen futballozik.Fabio Grosso (Olaszország): A squadra azzurra bizony alaposan megszenvedett a skótok ellen, és Marcello Lippi mester főleg a védekezéssel volt elégedetlen. Le is hozta a szünetben Zaccardót, akit Grosso váltott, és a Palermo balhátvédjével alaposan feljavult az olaszok játéka, ráadásul ő szerezte az egyenlítő találatot is.
Marcelo Zalayeta (Uruguay): A hát vége egyik legdrámaibb találkozóját Montevideóban rendezték, ahol a házigazdák Kolumbia ellen a hajrában kétgólos előnyt adtak le, hogy végül mégis megnyerjék a találkozót. A mérkőzés főhőse az uruguayiak focistája, Zalayeta volt, aki ezúttal a középpályán kapott helyet, de így is mesterhármast vágott.Miroslav Karhan (Szlovákia): A rengeteg világbajnoki selejtező mellett pár barátságos találkozóra is sor került a hét végén, a németek például Szlovákiában léptek pályára, éás némileg váratlanul 2-0-s vereséget szenvedett. A meccs mindkét gólját a hazaiak csapatkapitánya, Karhan szerezte, aki éppen Németországban légióskodik.Mohammed Sissoko (Mali): A mali gárdának ugyan már nincsen sok esélye arra, hogy kijusson a vébére, de a csapat azért magabiztosan hozta a Kongó elleni selejtezőt. A találkozón elsősorban a hazaiak középpályása, Sissoko villogott, aki egy gólt előkészített, egyet pedig maga szerzett.Julio dos Santos (Paraguay): Dél-Amerikában is pályára léptek a csapatok a világbajnokság jegyében, és a gárdák közül egyedül Argentína számára volt tét nélküli a mérkőzés, hiszen a gauchók már kijutottak a vébére. Ezzel együtt kevesen gondolták volna, hogy Paraguay legyőzi szomszédját, de így történt, és a házigazdáknál a sok kiváló teljesítmény közül a bal oldali középpályást, Dos Santost lehet kiemelni.
Adrian Mutu (Románia): Keleti szomszédunk számára az utolsó szalmaszál volt a csehek elleni hazai mérkőzés, és a románok nem szalasztották el a lehetőséget. 2-0-s győzelmükből Mutu oroszlánrészt vállalt, a Juventus támadója szerezte ugyanis a csapat mindkét találatát - akárcsak a múlt hónapban Andorra ellen.Djibril Cissé (Franciaország): A gallok eddig mindegyik hazai selejtezőjükön gól nélküli döntetlent értek el, de most Feröer ellen végre sikerült betalálniuk, és a győzelmet semmi veszély nem fenyegette. A Liverpool kiváló formáéban lévő támadója, Cissé mindegyik találatból kivette a részét: kettőt ő szerzett, a harmadiknál pedig az ő beadása pattant meg egy védőn.


Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.