A mosolygós sztár

A Pepsi-reklámfotózás közben a kisebb-nagyobb szünetekben Gera Zoli a KS-nek nyilatkozott.

A Képes Sport interjúja Gera Zoltánnal (2005. május)

- Angol források biztosra vették, te leszel a WestBrom legjobb játékosa az idén. Bizonyos Wallwork lett - ciki, hogy nem ismerem?
- Á, nem, eleinte nem játszott, később viszont stabil kezdő lett. Általában védekezik, egyáltalán nem látványosan, de nagyon hasznosan játszik, és a szurkolók szeretik őt. Tudják, hogy sokat tett a csapatért.

- Csalódott voltál, hogy nem te nyerték?
- Micsoda? Viccelsz? Dehogyis! Jó lett volna, de nem zavar, hogy nem nyertem, sőt, ha én nyerek, de kiesünk, az még sokkal rosszabb lett volna. Tudod, egy csomó szurkolói csoport van: a dél-birminghmai WBA-hívek, a keletiek, a nyugatiak, de van Manchesterben is szurkolói klubunk.

- Manchesterben? Hát ki az, aki nem talált a városában magának csapatot, ha már nem szimpatikus neki a United, még mindig ott van a City - létezik, aki ott a WBA-t választja?
- Nevetsz, de sokan vannak. Ezek a klubok gyakran tartanak összejövetelt, és több alkalommal előfordult, hogy én is elmentem, sokszor egyedül a csapatból. Beszélgetés, vacsora, autogramosztás. Ezeken az estéken is éreztem, mennyire szeretnek, ezért nem bánt, hogy nem nyertem.

- Bryan Robson azt nyilatkozta, hogy te az öltözőben is népszerű vagy.
- Rendes, hogy ezt mondja.

- Aki a nyolcvanas években nézte az angol futballt, szinte mind imádja Robsont. Milyen ember?
- Szimpatikus. Amikor odakerült, behívott, kérdezte, mire van szükségem, mit intézzünk el, hogy semmire ne legyen gondunk, csak a játékkal törődhessek? Noha azt mondtam, köszönöm, semmire, minden oké, a gesztus, a figyelem jólesett. Tudom, hogy nagy játékos volt, beáll közénk cicázni, szenzációs bal lába van még mindig, de szórakoznak vele a többiek: felemelik a mellére a labdát, hogy ő legyen bent a körben, de nem sértődik meg.

- De mit csinálsz az öltözőben, hogy így szeretnek?
- Nem tudom, talán mert nevetek mindig. A második meccsemen gólt lőttem, látták, tudok kicsit focizni, elfogadtak, befogadtak.

- Oké, de hogy néz ki egy átlagos napon az öltözőtök?
- Az asztalra kiraknak egy csomó csészét, meg kávét, a srácok egymás kezéből csavarják ki a kannát, hogy megkínálhassák a többieket. Az angolok cukor nélkül isszák, és csak néztek, amikor egyedül én szóltam: hogyne, tegyél csak bele jó sokat! Hüledeztek, Zoli, mit csinálsz? Mondtam, igyátok úgy, ahogy ti szeretitek, biztosan úgy finom. Vagy például... van egy srác, Moore a neve.

- Ismerem, izomkolosszus színesbőrű srác, a világ legbrutálisabb fejével, már a nézése fájdalmas, nem akarnám kicselezni...
- Ő az, de amilyen vad az arca, olyan szelíd. A legcsendesebb, legszelídebb fiú közülünk. Na, jön be az öltözőbe, eléállok: mutasd a karod! Ő meg befeszít, a bicepsze akkora, mint egy ház, én meg megfogom két ujjal, és legyintek, hát, nem olyan rossz - erre meg röhög mindenki.

- Mi teszik a legjobban az angol futballt körülvevő légkörben?
- Talán furcsa, de azt mondom, a rend. Minden stadion fantasztikus, a szurkolók óriásiak, lenyűgöző az Anfield Road vagy az Old Trafford légköre, de nekem a fegyelem imponál. Nálunk van egy nagy kapu az edzőközpont előtt, nyitva van, bárki bejöhetne a parkolóba, az öltözőfolyosóra, de nem - azért, mert nem szabad. Érdekes, mi? A nyitott kapun kívül ott áll egy csomó szurkoló, főleg gyerekek, de nem rohannak oda, amikor látják, hogy mész az autódhoz, hanem megvárják, amíg kigurulsz közéjük, és ha megállsz, kérnek aláírást. És nem áll ott senki, nincsenek biztonsági őrök - de mivel tudják, hogy nem lehet, nem is lépnek be. Mindenki tudja a dolgát, és bár ez egyszerűen hangzik, eddig nem tudtam, hogy így minden működik is.

- Ki volt a legjobb játékos, aki ellen játszottál?
- Lampard és Terry. Óriásiak. Láttam a tévében, Frank Lampard kimondottan duci kisfiú volt a West Ham United kölyökcsapatában, és akkor nem örült neki, hogy az édesapja az edző. Mert az edzés végén a papa mondta, viszlát, gyerekek, Frank, te még maradj kicsit. És még ráadásként futtatta, amíg le nem fogyott, és órákon át kapura rúgott a srác. Évekig ez ment. Lett eredménye.

- Mi az, ami a legjobb volt az elmúlt évben?
- Ez nem nehéz kérdés: a pillanat, amikor megtudtuk, bent maradtunk. Azt az eufóriát! Hirtelen lepergett előttem az év, a sok edzés, a rengeteg meccs, ahol kihajtottuk magunkat, mégis kikaptunk, az, hogy szinte lehetetlen helyzetben voltunk, de nem adtuk fel, és sikerült - igen, az a siker, az a mindent felülmúló érzés elfeledtette az összes fáradtságot.