Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második fordulójából egyértelműen kiemelkedik a Liverpool-Chelsea párharc, hiszen a sorozat történetében még egyszer sem fordult elő, hogy egy ország csapatai már ebben a szakaszban találkoznak.

Az már csak hab a tortán, hogy a két együttes az előző kiírásban az elődöntőben mérkőzött egymással: akkor kétszer kilencven perc alatt mindössze egy vitatott gól született, ezt Luis Garcia, a Liverpool spanyol légiósa szerezte, s a Vörösök döntőbe jutásához, majd végső győzelméhez vezetett. A Chelsea jelenleg százszázalékosan vezeti a Premier League-et, de a Liverpool is veretlen még, igaz, öt meccsből mindössze egyszer nyert.

"A Chelsea jobb csapat, ráadásul minden meccsét megnyerte a bajnokságban, úgyhogy nagyon nehéz dolgunk lesz. De tisztában vagyunk a gyenge pontjaikkal, és tudjuk, hogyan lehet legyőzni őket. Két dolog szól mellettünk, a csapat önbizalma és a szurkolótáborunk, ha az Anfield Roadon játszunk, a közönség szinte egy plusz emberrel ér fel" - mondta Rafael Benítez, a hazaiak edzője, aki nem számíthat Morientesre, és Sissoko játéka is kérdéses.

"Nem lesz sok gól" - így José Mourinho, a Chelsea trénere. "Két jó csapat találkozik, és ha valami váratlan nem történik, akkor szoros meccset vívnak majd. Akkor sem történik tragédia, ha kikapunk, hiszen négy találkozó még hátravan a sorozatból.

A csoport másik mérkőzésén a Juhász Rolandot talpcsonttörés miatt biztosan nélkülöző Anderlecht a Real Betist fogadja. A H jelű kvartettben az Internazionale a Glasgow Rangers, míg az FC Porto az Artmedia Bratislava együttesét látja vendégül, a milánói találkozó zárt kapuk mögött zajlik majd az Inter büntetése miatt.

Az E csoportban az elmúlt szezonban döntős AC Milan a Schalke 04 otthonába látogat. Mindkét gárda gyengén kezdett hazája pontvadászatában, ám úgy tűnik, magukra találtak a csapatok, hiszen az olasz alakulat legutóbbi két bajnokiját megnyerte, míg a gelsenkircheniek szombaton a Hannovert győzték le 2-0-ra. A csoport másik mérkőzésén az előző idényben elődöntős PSV Eindhoven Isztambulban vizitál, ahol az első pontjaira hajtó Fenerbahce vár rá.

Az F jelű kvartettben az első körben csúfos, 3-0-s vereséget szenvedett Real Madrid az Olimpiakosszal meccsel, és úgy tűnik, hogy a görög együttes már nem lesz képes olyan meglepetésre, mint a Lyon. A spanyolok kilábaltak a hullámvölgyből, igaz, Vanderlei Luxemburgó csapatából hiányozni fog az eltiltott Ronaldo és a sérült Zidane. A francia bajnok a norvég Rosenborg vendégeként lép pályára, a mérkőzés érdekessége, hogy John Carew, a Lyon csatára egykori klubja ellen játszhat.

[origo] / (MTI)