Vágólapra másolva!
A Ferencváros legyőzése után az egyre jobb formába lendülő Bp. Honvédhoz látogat a bajnokságban még veretlen, a tabellán második Újpest a labdarúgó Borsodi Liga 9. fordulójában.

Az újpestiek a legeredményesebbek a mezőnyben, mérkőzésenkénti gólátlaguk 2,625. A házigazdák hetedikek, de csak egy vereséget szenvedtek, még augusztus 23-án győzte le őket a listavezető Fehérvár FC 3-0-ra. A Bozsik-stadionban két mérkőzésen két győzelem és 7-1-es gólkülönbség a kispestiek mérlege (3-1 a Ferencváros és 4-0 a Zalaegerszeg ellen) ebben az idényben.

Az éllovas Fehérvár a Kaposvárt fogadja, míg a címvédő Debrecen (immáron a játékengedéllyel rendelkező Ferenczi Istvánnal) a Pécset látja vendégül. A sereghajtó REAC Tatabányára, a Győr Pápára, míg az MTK Zalaegerszegre látogat.

A Beppe Signorival megerősödő Sopron ellenfele a Vasas lesz, pénteken az is eldőlt, a nyugati együttes vb-ezüstérmes olasz sztárja is pályára léphet.

Gőbl Gábor, a klub ügyvezető igazgatója az adminisztráció gyors elintézésével kapcsolatban elmondta: két dokumentumra volt szükség, s mindkettő megérkezett. Az egyik Signori játékengedélye, amelyet a görög szövetségnek kellett elküldenie az MLSZ-nek.

A másik irat pedig azt igazolja, hogy a Signori és előző klubja, a görög Iraklisz közötti megállapodást 2004. december 31-i hatállyal bontották fel a felek. Erre azért volt szükség, mert a nyári átigazolási időszak lejárt, azaz ha tavasszal is alkalmazásban állt volna Signori, akkor a soproniaknak meg kellett volna várniuk a január elsejét szerződtetéséhez.

A forduló pénteken kezdődik az FTC-Diósgyőr találkozóval.