Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona hazai pályán remek hajrájának köszönhetően tudta legyőzni a Málagát: Ronaldinho értékesített 11-ese után Henrik Larsson állította be a 2-0-s végeredményt a spanyol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Az idei második sikerét begyűjtő Mallorca némi meglepetésre legyőzte az idén remekül rajtoló Celta Vigót, s így a "szigetlakók" elmozdultak az utolsó helyről. Az új sereghajtó a baszk Athletic Bilbao, amely az Osasuna vendégeként szenvedett vereséget. A remek játékosállománnyal rendelkező Villarreal ezúttal is argentin futballistái vezérletével diadalmaskodott, minthogy a Betis otthonában elért 3-2-es sikerből Sorín és Riquelme is góllal vette ki a részét. A Real Madrid visszaesett: a fővárosiak La Corunában nem mutattak túl nagy ellenállást a Deportivo ellenében, amely 3-1-re verte Raúlékat. A tavalyi ezüstérmes csak ötödik a tabellán, s immáron a dobogós Barca is jobban áll nála.

Ahogy az várható volt, az ősi rivális FC Barcelona - még a forduló kezdete előtt - felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a Spanyol Labdarúgó Szövetség versenybizottsága kedden törölte a Real Madridot erősítő David Beckham piros lapját, amelyet az angol játékos a vasárnapi, Valencia elleni rangadón kapott.

A klasszist a 2-1-es fővárosi vereséggel zárult összecsapás utolsó pillanataiban állította ki Dauden Ibanez játékvezető, miután a játékos a reklamálásért kapott sárga lapot tapssal fogadta. A királyi klub fellebbezést nyújtott be, s ez eredményt is hozott, a bizottság ugyanis - kielemezve a jelenetről készült tv-felvételeket - úgy látta, hogy az ominózus mozdulat nem a figyelmeztetésnek szólt, hanem még a reklamálás része volt, így csak a sárga kártya volt jogos.

A katalánok most elsősorban azért vannak felháborodva, mert argentin csatáruk, Lionel Messi sárga lapját viszont nem vonta vissza a testület, pedig a felvételen jól látható, hogy nem színészkedett, amikor az Osasuna elleni szombati meccsen elesett a büntetőterületen belül. Később az őt buktató védő, Cesar Cruchaga is elismerte vétkét, a bíró azonban úgy látta, hogy Messi feldobta magát.

Primera División, 9. forduló:
Real Mallorca - Celta Vigo 1-0 (0-0)
gól: Doni (46.)
piros lap: Pablo Contreras (53., Celta Vigo)

Osasuna - Athletic Bilbao 3-2 (1-1)
gól: Garcia (43.), Milosevic (60.), Webo (90.), illetve Gurpegi (26.), Josetxo (81.-öngól)

Real Betis - Villarreal 2-3 (1-1)
gól: Oliveira (26.), Venta (52.-öngól), illetve José Mari (10.), Sorín (58.), Riquelme (69. 11-esből)
piros lap: Joaquín (66., Betis), Melli (72., Betis)

FC Barcelona - Málaga 2-0 (0-0)
gól: Ronaldinho (81. 11-esből), Larsson (89.)

Deportivo La Coruna - Real Madrid 3-1 (2-0)
gól: Guzman (35.), Juanma (45.) Juanma (84.), illetve Raúl (86.)

A csütörtöki program:
Atlético Madrid - Cádiz 20 ó
Alavés - Espanyol 20
Real Sociedad - Getafe 20
Real Zaragoza - Racing Santander 20
Valencia - Sevilla 21

[origo]/(MTI)