Vágólapra másolva!
Hatalmas meglepetésre már a Ligakupa 3. fordulójában búcsúzott a címvédő Chelsea labdarúgócsapata, amely zsinórban 14 veretlenül megvívott mérkőzést követően büntetőkkel maradt alul a Charltonnal szemben.

Sok angol labdarúgócsapat kísérletezésnek fogja fel a Ligakupa küzdelemsorozatát, de a címvédő Chelsea nem erre készült. Jose Mourinho együttese a 3. fordulóban hazai pályán fogadta a Charlton gárdáját, s a Cudicini - Paulo Ferreira, Terry, Huth, Bridge (Lampard 60) - Wright-Phillips (Joe Cole, 60.), Essien, Geremi, Robben - Gudjohnsen, Crespo (Drogba 83.) összetétel nem arra utalt, hogy a fiataloknak adjon esélyt ezúttal a bizonyításra a szakvezetés.

Ennek ellenére megtörtént a csoda, a bajnokcsapat ugyanis 14 veretlenül megvívott találkozó után elvérzett: Terry ugyan vezetést szerzett, de Bent még az első félidő hajrájában egalizált. Az eredmény már nem változott, következhettek a büntetők, amelyekben egyetlen hibázó akadt, a Chelsea német védője, Huth nem tudta bevenni a remekül védő Andersen kapuját.

"A futball is csak olyan játék, amelyet emberek játszanak, s bizony az emberek néha hibáznak. Rengeteg sanszunk volt a rendes játékidőben, s ráadásban is, hogy megnyerjük a mérkőzést, mégsem sikerült" - nyilatkozta Mourinho.

eredmények, angol ligakupa, 3. forduló
Birmingham - Norwich (II) 2-1 (1-1)
gól:
Pennant (5.), Jarosik (86.), illetve Taylor (41.-öngól).

Cardiff (II) - Leicester (II) 0-1 (0-1)
gól:
Johansson (11.)

Chelsea - Charlton 1-1 (1-1, 1-1, 1-1), 11-esekkel: 4-5
gól:
Terry (41.), illetve D. Bent (45.)

Grimsby (IV) - Newcastle 0-1 (0-0)
gól:
Shearer (80.)

Bolton - West Ham United 1-0 (0-0)
gól:
Borgetti (64.)

Everton - Middlesbrough 0-1 (0-1)
gól:
Hasselbaink (38.).

Manchester United - Barnet 4-1 (2-0)
gól:
L. Miller (4.), Richardson (19.), Rossi (51.), Ebanks (89.), illetve Sinclair (74.)