Vágólapra másolva!
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke felajánlotta személyes segítségét és közbenjár, hogy tisztázzák a félreértéseket a magyar futball vezetői. Ennek jegyében Bozóky Imre MLSZ-elnök, valamint Kisteleki István ligaelnök pénteken Svájcba utazik.

"Pénteken találkozunk Blatter úrral, majd még aznap vissza is utazunk Magyarországra" - mondta röviden Kisteleki, aki arról is beszámolt, hogy hétfő délután átadták az MLSZ székházában a rendkívüli közgyűlést szorgalmazó aláírásokat.

Közölte, az ülés összehívásához szükséges 34 helyett 60 küldött látta el kézjegyével a kezdeményezést.

"Az MLSZ-elnökségnek 15-30 napon belül ki kell írnia a közgyűlés időpontját, így remélem, arra karácsonyig mindenképpen sor kerül" - mondta Kisteleki.

Az MLL elnöke korábban öt pontban foglalta össze a távirati irodának a tárgyalni kívántakat: a kialakult helyzet tisztázása, az elmúlt két év gazdasági és szakmai beszámolóinak megvitatása, alapszabály-módosítások, a liga fejlesztési tervének megvitatása és a személyi kérdések.

A liga és az MLSZ között akkor mérgesedett el a viszony, amikor előbbinek egy határozata miatt - amely a profik által delegált tagok azonosképpen való szavazását írta elő - október 13-án elmaradt az elnökségi ülés. Bozóky ezt követően a FIFA elnökéhez, Joseph Blatterhez fordult állásfoglalásért, az MLL pedig azóta felfüggesztette határozatát.