Vágólapra másolva!
Róth Antal, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője kijelentette: csapata mindent megtesz a továbbjutásért a kedden 21 órakor kezdődő Olaszország elleni, idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőn.

"Úgy érzem, fizikálisan és mentálisan is felkészültünk az előttünk álló feladatra, amit lehetett, megtettük" - mondta a szakember. "A játékosoknak ma korán kellett kelniük az utazás miatt, ezért most még kicsit fáradtak, de a meccsig hátralévő, több mint 24 óra elég lesz ahhoz, hogy megfelelő állapotba kerüljenek."

Róth Antal szövetségi edző együttesében minden játékos egészséges, egyedül a sárga lapok miatt eltiltott Máté Péterre nem számíthat a szakember. A szakvezető elmondta, hogy az első meccsen kisebb térdsérülést szenvedett Sándor György vasárnap már teljes értékű edzésmunkát végzett. "Szerencsére semmi sem hátráltatja a felkészülésünket. A kezdő csapat összeállításáról csak az esti edzés után döntök, egyelőre még több variáción is gondolkodom."

A válogatott hétfő délután érkezett meg Fermóba, a meccs helyszínére. A magyarok a keddi meccs időpontjában, este 21 órakor edzenek a fermói stadionban. A párharc első felvonása pénteken, az Üllői úton, telt ház előtt 1-1-es döntetlennel zárult.

Amennyiben sikerül a magyar gárdának nyernie, vagy úgy ér el döntetlent, hogy legalább két gólt szerez, bejut az Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe. A kontinensvetélkedőt 2006. május 25. és június 6. között rendezik. A helyszínről még nem döntöttek.

A keddi találkozóról a Sport2 televíziós csatorna élő közvetítésben számol be.