Vágólapra másolva!
Mivel a Real Madrid a 2004-2005-ös idényben is trófea nélkül maradt, nyilvánvaló volt, hogy a nyáron komoly változások várhatóak a királyi gárdánál. A szokásos edzőváltás ezúttal elmaradt, Vanderlei Luxemburgo folytathatta a télen elkezdett munkát. A brazil szakember igyekezett honfitársaival körülvenni magát: immár teljes edzői stábja brazilokból áll, és két játékost is szerződtetett hazájából. Robinho lett a legújabb "galaktikus", de a dél-amerikai invázió egyelőre nem jár a kívánt eredménnyel.

A 2004-2005-ös szezonban a Real Madrid ezüstérmet szerzett a bajnokságban az ősi rivális FC Barcelona mögött, a Bajnokok Ligájában pedig már a nyolcaddöntőben kiesett a a Juventus FC ellen. Sokak szerint a legutóbbi idény egy korszak végét jelentette a klub életében - lejárt a "galaktikusok" ideje, a csapat azonnali vérfrissítésre, fiatalításra szorult. Így gondolkodott az elnök, Florentino Pérez és a vezetőedző, Vanderlei Luxemburgo is, így a nyár az átalakítás jegyében telt Madridban.

Az elmúlt fél évtizeddel ellentétben ezúttal nem egy rutinos, sok nagy csatát megélt világsztárt akartak szerződtetni a fővárosiak, a megoldást inkább több fiatal tehetség megszerzésében látták. És mivel a Real Madridról van szó, meg is szerezték, akit akartak. Igaz, nem ment könnyen az erősítés, hiszen július végén még csak két új játékosa volt a klubnak, és az uruguayiak, Pablo García és Carlos Diogo nevének hallatán kevesen csettintettek elismerően. Nem sokkal később Pérez három játékosát is eladta az FC Internazionalénak: Luis Figo távozása mindenképpen a fiatalítással volt magyarázható, Walter Samuel a klubnál töltött egy éve alatt nem győzte meg arról a vezetőket, hogy hosszabb távon is érdemes vele számolni, Santiago Solari pedig a több játéklehetőség reményében költözött Olaszországba.

Valamivel nehezebb megérteni Michael Owen távozását, hiszen ő nem tartozik az idősebb korosztályba (decemberben még csak 26 éves lesz), ráadásul az előző szezonban annak ellenére szerzett 11 gólt a bajnokságban, hogy többnyire csak csereként vetette be Luxemburgo. Owen mindenképpen haza akart menni, és mivel Pérez és a dél-amerikai mester sem ragaszkodott hozzá, augusztusban aláírhatott a Newcastle Unitedhez. A madridiak szintén elengedték a csatársorból Javier Portillót (igaz, csak kölcsönbe, az FC Bruges-höz), mivel ekkor már két új támadó is volt a keretben.

Azon kívül, hogy mindketten brazilok, szintén közös vonása az új szerzeményeknek, hogy egyikük sem volt olcsó: Júlio Baptistáért 20 millió eurót fizettek a madridiak a Sevilla FC-nek, Robinho pedig még többe, csaknem 25 millióba került. Samuel pótlására is Andalúziából érkezett egy játékos, és szintén nem kevés pénzért: a Real Madrid 27 millió eurót áldozott a mindössze 20 esztendős Sergio Ramos megszerzésére. Hárman tehát több mint 70 milliójába kerültek Péreznek, így ha hírnevük és eredményeik nem is, áruk mindenképen a "galaktikus" kategóriába sorolta őket.

A nagy összegek nemcsak a futballistákra raktak nagy terhet, de az edzőre is: Luxemburgónak ugyanis minden kívánságát teljesítette a nyáron a vezetőség (azt is engedték neki, hogy a teljes edzői stábot - a gyúrótól a pályaedzőn át a kapusok tréneréig - brazilokra cserélje le), cserébe a dél-amerikai szakembertől egyértelmű elvárás, hogy vagy a bajnokságot, vagy a Bajnokok Ligáját, esetleg mindkettőt megnyerje a csapattal. Ehhez képest a szezont finoman szólva nem a legjobban kezdte a Real: első négy tétmérkőzéséből hármat elveszített az együttes!

A Bajnokok Ligájában az Olympique Lyon már-már megalázó, 3-0-s verést mért Raúlékra, a bajnokságban pedig (a Cádiz CF elleni 2-1-es győzelem után) a Celta Vigo és az RCD Espanyol is legyőzte a madridiakat. Nem tudni, hogy csak Luxemburgo részesítette alapos fejmosásban a játékosokat, vagy esetleg az elnök is ugyanezt tette a trénerrel, mindenesetre a folytatásra alaposan összekapta magát a csapat: a bajnokságban zsinórban négyszer, a BL-ben pedig háromszor győzött a Real, és úgy látszott, tudja tartani a lépést az FC Barcelonával, illetve a Lyonnal. A Primera División nyolcadik fordulójában azonban a Valencia CF 2-1-re nyert a Santiago Bernabéu-stadionban, majd a 11. játéknapon az RC Deportivo ellen idegenben kapott ki a királyi gárda 3-1-re, így a Barca elleni szuperrangadót nem a legjobb előjelekkel várhatta a csapat.

Sejteni lehetett, hogy nehéz dolga lesz a Realnak a bomba formában lévő katalánok ellen, de ami a mérkőzésen történt, arra még a legpesszimistább Real- (és a legoptimistább Barca-) drukkerek sem számítottak: a bajnoki címvédő a zseniális Ronaldinho vezérletével tükörsima 3-0-s győzelemmel távozott Madridból, a spanyol lapok szerint ez a vereség még az 1974-es 0-5-nél is megalázóbb volt a Real számára. A találkozó végén az a szokatlan dolog esett meg, hogy a Bernabéu közönsége vastapssal köszönte meg a látványos játékot - a Barca futballistáinak.