Vágólapra másolva!
A címvédő és listavezető Chelsea John Terry 62. percben szerzett góljával nyert a vendég Middlesbrough ellen az angol labdarúgó Premier League 15. fordulójában, az Arsenal ugyanakkor kikapott a Bolton Wanderers otthonában. A Liverpool 3-0-ra győzte le a Wigant, az eddig gólképtelen csatár, Crouch kétszer is eredményes volt.

Az idény eleje óta, vagyis több mint 24 óra pályán töltött idő után a Wigan ellen először, s nem sokra rá másodszor is a hálóba talált Peter Crouch, a Liverpool nyáron hétmillió fontért vásárolt csatára. Igaz, a támadó kínosan hosszú gólcsendjének megtöréséhez némi külső segítségre is szüksége volt, a 19. percben húsz méterről elengedett lövése felpattant egy védő lábán, a lehulló labdát pedig Pollitt kapus a léc alá paskolta (a találatot a hálóőr öngóljaként regisztrálták).

A 42. perc akciójához már köze nem volt a Wigan-védelemnek: Finnan hosszú átadását Crouch maga elé engedte, majd jó ütemben emelt a hálóba a kifutó Pollitt felett.

A 70. percben újabb érdekes góllal biztosította be győzelmét a 'Pool: bal oldali szöglet után Morientes továbbfejelte a labdát, amelyet az ötösön álló Luis García mellel továbbított a hálóba.

A 3-0-s sikerrel a Liverpool tovább zárkózott az élmezőnyhöz, a nemrégiben még a második helyen tanyázó újonc Wigan zsinórban harmadik vereségét is elszenvedte.

A sérüléséből lábadozó Gera Zoltánt továbbra is nélkülöző West Bromwich Albion döntetlent játszott a második játékrészben emberhátrányban futballozó Fulhammel.

Egy évvel távozása után Harry Redknapp visszatér a Portsmouth labdarúgócsapatának kispadjára. A tavalyi év edzőjévé választott szakember lemondott posztjáról a másodosztálybeli Southampton együttesénél, de döntését hivatalosan nem indokolta meg.

Redknapp annak idején azért hagyta el két és fél év után a Portsmouth-t, mert összekülönbözött Velimir Zajec horvát sportigazgatóval, aki azóta már szintén nem dolgozik ott. A Portsmouth-t legutóbb a francia Alain Perrin dirigálta, őt azonban a múlt héten kirúgták, és Milan Mandaric klubelnök bevallottan Redknappet szeretné visszacsábítani a helyére.

Premier League, 15. forduló:
Blackburn Rovers - Everton 0-2 (0-2
gól:
McFadden (28.), Arteta (45.)
piros lap: Todd (31., Blackburn)

Bolton Wanderers - Arsenal 2-0 (2-0)
gól:
Diagne-Faye (20.), Giannakopulosz (32.)

Chelsea - Middlesbrough 1-0 (0-0)
gól:
Terry (62.)

Newcastle United - Aston Villa 1-1 (1-0)
gól:
Shearer (32., 11-esből), illetve McCann (75.)

Tottenham - Sunderland 3-2 (1-1)
gól:
Mido (37.), Robbie Keane (51.), Carrick (77.), illetve Whitehead (16.), Tallec (60.)

West Bromwich Albion - Fulham 0-0
piros lap:
Boa Morte (45+3., Fulham)

Liverpool - Wigan 3-0 (2-0)
gól:
Pollitt (19., öngól), Crouch (42.), Garcia (70.)

Manchester United - Portsmouth 3-0 (1-0)
gól:
Scholes (20.), Rooney (80.), van Nistelrooy (84.)

[origo] / (MTI)

Hatpontos meccs előtt az Arsenal/sport/focivilag/20051202topliga.html?pIdx=3