Vágólapra másolva!
A címvédő Juventus nagy csatában 2-1-re legyőzte idegenben a Fiorentinát, így - mivel az AC Milan szombaton kikapott a Chievo otthonában - a Zebrák már nyolc ponttal vezetik a Serie A táblázatát.

A vendégek már a nyolcadik percben vezetést szereztek: ekkor Emerson a félpályáról szöktette Ibraimovicot, aki a jobbösszekötő helyén tisztán vezethette a kapu felé a labdát, a középen üresen érkező Trezeguet-hez passzolt, a francia csatár pedig közelről nem hibázott. Nem sokkal a játékrész vége előtt Pasqual a balszélről szépen és pontosan kanyarított a kapu elé, s beadását 6 méterről fejelte Abbiati kapujába Pazzini.

Mindössze három perccel a rendes játékidő vége előtt egy előrevágott labdára Pancaro és Trezeguet startolt rá, utóbbi elfejelte a Fior-bekk elől a labdát, amely Camoranesihez került, az argentin-olasz középpályás megindult a kapu felé, majd könnyedén lőtt el 10 méterről a hazai kapus mellett.

A góllövőlistát vezető Toni kettő, a hazai csapat pedig összesen három kapufát lőtt, ám a szerencse ezúttal nem segítette - a 14. forduló előtt még - a dobogó legalsó fokán álló hazaiakat, a listavezető így sikerével már nyolc ponttal vezeti a bajnokságot. A Fiorentinát jobb gólkülönbséggel előzi meg a szombaton az Ascoli ellen diadalmaskodó Internazionale.

A nap meglepetését a Livorno okozta, amely 2-0-ra nyert Udinében, s feljött a tabellán az ötödik helyre. Az esti mérkőzésen a Roma hiába vezetett 2-0-ra a Lecce ellen, a déliek a második félidőben öt perc alatt egyenlítettek. A Crvena zvezda elleni UEFA-kupa-mérkőzésen büntetőt hibázó Cassano akkori hanyag mozdulatát lemásolva szerzett vezetést a Romának, a zseniális képességű, ám nehezen kezelhető csatár 18 méterről emelt át Sicignano kapuson, és a labda a jobb kapufát érintve haladt át a gólvonalon.

A félidő végén Bovo zárt le távoli bombával egy támadást, és a lövés irányt változtatott Nonda lábán, majd ismét a kapufa segítségével jutott a hálóba, nem panaszkodhatott a szerencsére a vendéggárda. A szünet után felpörgött a sereghajtó Lecce, és előbb Cozzolino szépített Valdes nagy labdája után, majd Vucinic feküdt el tizenegyest érően Chivu szorításában, és a horvát csatár Donit jobbra, a labdát balra küldte.

A hátralévő időben három kapufát jegyezhettünk fel (az egyik oldalon Konan, a másikon Cassano és Bovo trafálta telibe a keretet), újabb gól azonban már nem esett.

Serie A, 14. forduló:
Fiorentina - Juventus 1-2 (1-1)
gól: Pazzini (39.), illetve Trezeguet (8.), Camoranesi (87.)

SS Lazio - Siena 3-2 (1-0)
gól: Di Canio (43.), Cesar (61.), Tare (80.), illetve Bogdani (53.), Peruzzi (91., öngól)

Palermo - Cagliari 2-2 (2-0)
gól: Caracciolo (20.), Makinwa (22.), illetve Conti (64.), Bega (88.)

Reggina - AC Parma 2-1 (2-1)
gól: Cozza (10.), De Rosa (21.), illetve Cardone (13.)
piros lap: Morfeo (67., Parma)

Sampdoria - Empoli 2-0 (0-0)
gól: Borriello (78.), Flachi (86.)

Treviso - Messina 0-0
piros lap: Aronica (89., Messina)

Udinese - Livorno 0-2 (0-1)
gól: Obodo (9., öngól), Lucarelli (73.)

Lecce - Roma 2-2 (0-2)
gól: Cozzolino (52.), Vucinic (57., 11-esből), illetve Cassano (21.), Nonda (45.)