Vágólapra másolva!
A Német Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága négy bajnoki mérkőzéstől eltiltotta a török válogatott Özalan Alpayt, az 1. FC Köln védőjét. Alpay a szombati, Hamburg elleni bajnokin a televíziós felvételek szerint a játékvezető háta mögött könyökkel megütötte ellenfelét.

"Korrekt döntést hozott a fegyelmi bizottság, ami arányban van az elkövetett sportszerűtlenség súlyával" - mondta Andreas Rettig, a kölniek menedzsere.

Alpay legkorábban január végén léphet pályára. Ez azonban még nem vehető biztosra, a játékos ugyanis egyik főszereplője volt a Törökország-Svájc világbajnoki pótselejtező után kirobbant verekedésnek.

A FIFA januárban dönt a vétkesek büntetéséről. A kölni klubvezetőség megvárja a nemzetközi szövetség határozatát, és utána belső fegyelmi vizsgálatot indít játékosa ellen.

A futballista 1996-ban még nemzetközi fair play-díjat kapott: az 1996-os angliai Európa-bajnokságon a Horvátország elleni mérkőzésen utolsó emberként nem szabálytalankodott az őt kicselező Vlaoviccsal, a támadó pedig megszerezte csapata győztes gólját. Törökországban egyes lapok "hazaárulónak" nevezték akkor Alpayt.