Vágólapra másolva!
Továbbra sem dőlt el, hogy Gera Zoltán mikor térhet vissza műtétjét követően a WBA csapatába. Az elmúlt néhány napban felmerült a lehetősége, hogy a hétvégi bajnoki fordulóban már az utazó keret tagja lehet Gerzson, de ez meghiúsult, hiszen a csapat vezetői végül túl korainak találták a Portsmouth elleni visszatérést.

Miután Zoli a hét elején kisebb fájdalmat érzett a műtéti seb környezetében Bryan Robson visszavonta a keddi tartalékcsapatba történő nevezését is, de mivel nem komoly a dolog egyelőre nem lehet következtetéseket levonni a visszatérés pontos dátumára vonatkozóan.

Mindössze annyi biztos, hogy a 26-án, a Manchester United ellen kezdődő nagy menetelésbe már Zoli is bekapcsolódik, egyelőre kiszámíthatatlan, hogy mikor, mert a szakmai stáb természetesen nem akarja kockáztatni a sérülés kiújulásának a lehetőségét a csapat egyik legértékesebb játékosánál.

Minderről Nigel Person másodedző annyit mondott, hogy szerencsére nincs visszaesés a felépülési folyamatban és remélik, hogy "Zolly", ahogy újabban nevezik, a terveknek megfelelően az ünnepek alatt visszatér.