Vágólapra másolva!
A londoni Wembley-stadion újjáépítését végző ausztrál cég szerint lehet, hogy a futballarénát nem adják át az FA-kupa május 13-i döntőjéig.

Az elképzelhető csúszásról két nappal azután nyilatkoztak a Multiplex sydneyi központjában, hogy a vállalatvezetés bejelentette: az 1.2 milliárd ausztrál dolláros (186 milliárd forint) stadionrekonstrukció a tervek szerint halad, és a határidő is teljesíthetőnek tűnik.

"A munkálatok jelen fázisában az ellenőrzéseken és javításokon van a hangsúly. Március végére már csak apróbb tennivalók maradnak" - közölte az ausztrál cég elöljárója, majd hozzátette: "Számolnunk kell azzal a kockázattal, hogy az újjáépítés befejezése után a stadion nem nyithatja meg kapuit, mert még maradnak feladatok."

Az angol futballszövetségben (FA) ugyanakkor bizakodóak. "Biztosak vagyunk abban, hogy a Multiplex március 31-ig végez a rekonstrukcióval, így nem lesz akadálya annak, hogy az FA-kupa fináléját az újjávarázsolt létesítményben játsszák le. Ha a döntőre netán mégsem kerülhet sor a Wembleyben, akkor a cardiffi Millennium-stadion lesz a helyszín" - mondta Adrian Bevington, az FA szóvivője.

A stadionügynek magyar vonatkozása is van. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke a szövetség keddi elnökségi ülésén jelentette be, hogy az angolok május 30-ra meghívták a magyar válogatottat a Wembleybe. A háromoroszlánosok ezen a barátságos mérkőzésen debütálhatnak a modernizált stadionban.