Vágólapra másolva!
Vádlisérülést szenvedett, ezért várhatóan három hétig nem állhat csapata rendelkezésére Ronaldo, a Real Madrid brazil labdarúgója.

A világbajnok dél-amerikai klasszis a vasárnapi, Villarreal elleni bajnoki mérkőzésen (0-0) sérült meg.

Szintén a spanyol ligához kapcsolódó hír, hogy a gyenge bajnoki szereplés miatt lemondott posztjáról Chuchi Cos, az élvonalbeli Alavés vezetőedzője.

A tréner helyét az együttes eddigi másodedzője, Juan Carlos Oliva veszi át. Cos nem távozik teljesen, hiszen technikai igazgatóként a klubnál marad. A baszk gárda 18 fordulót követően a húszcsapatos Primera División sereghajtója.

Szintén hétfőn dán válogatott játékossal erősített a Real Sociedad: Morten Skoubo a Bröndbytől igazolt San Sebastiánba. A klub 2,5 millió eurót fizetett a csatárért, aki négy és fél évre kötelezte el magát.

"Az üzlet hamar megköttetett, ugyanis nagyon szerettem volna ehhez a csapathoz szerződni" - mondta a 25 éves játékos, aki eddig kétszer szerepelt a dán nemzeti együttesben. A baszk együttes jelenleg a 11. helyen áll a pontvadászatban.