Vágólapra másolva!
A címvédő, egyben listavezető Juventus csak nehezen győzte le hazai pályán a bennmaradásért küzdő s a héten edzőváltáson átesett Empolit az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában.

A torinóiak már a harmadik percben hátrányba kerültek, s ezúttal nem világklasszis csatáraik vagy középpályásaik, hanem egy védő, Fabio Cannavaro mentette meg a csapatot az újabb botlástól. A válogatott hátvéd szerezte együttese mindkét gólját, így tulajdonképpen neki köszönhető, hogy a szerdai, Chievo elleni döntetlen után most nem vesztett pontokat a Juventus.

Az AC Milan viszont eddigi gyenge idegenbeli mérlegére - az idény során már ötször szenvedett vereséget távol a San Sirótól - rácáfolva sima, háromgólos győzelmet aratott Sienában. A piros-feketék legjobbja a duplázó Kaká volt, és szintén betalált a tavalyelőtti aranylabdás Andrij Sevcsenko.

Az AS Roma is belelendült, ugyanis sorozatban ötödik diadalát könyvelhette el, ezúttal a megfogyatkozott Udinében gyűjtötte be a három pontot - a Farkasok duplázója a brazil Mancini volt. Luca Toni ismét magára talált, a góllövőlistát vezető firenzei támadó újra a bajnokság elején megcsodált hatékonysággal mozog a kapu előtt, ezúttal a Messinát süllyesztette el duplájával.

Serie A, 20. forduló:
Ascoli - Lecce 2-0 (2-0)
gól: Ferrante (5.), Bjelanovic (37.)
piros lap: Del Grosso (63., Ascoli)

Juventus - Empoli 2-1 (1-1)
gól: F. Cannavaro (17., 77.), illetve Almiron (3.)

Livorno - Treviso 1-1 (0-1)
gól: Galante (93.), illetve Reginaldo (8.)
piros lap: Gustavo (76., Treviso)

Parma - Chievo 2-1 (1-1)
gól: Rossi (45.), Simplicio (83., 11-esből), illetve Amauri (26.)
piros lap: Rossi (80.), illetve Fontana (87.)

Reggina - Sampdoria 2-1 (2-1)
gól: Paredes (7.), Amoruso (47.), illetve Kutuzov (45.)

Siena - Milan 0-3 (0-1)
gól: Kaká (12., 84.), Sevcsenko (69.)

Udinese - AS Roma 1-4 (0-1)
gól: Di Natale (66.), illetve Mancini (40., 75., előbbit 11-esből), De Rossi (62.), Chivu (79., 11-esből)
piros lap: Pinzi (23., Udinese)

Fiorentina - Messina 2-0 (1-0)
gól: Toni (45., 74.)

[origo]/(MTI)