Vágólapra másolva!
Guus Hiddink szívesen lenne az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - legalábbis ezt nyilatkozta Cees van Nieuwenhuizen, a tréner menedzsere a BBC-nek.

A jelenleg a PSV Eindhovennél dolgozó, de mellékállásban az ausztrál nemzeti együttest is irányító holland szakember ügynöke jelezte, az angol szövetség (FA) nem vette fel a kapcsolatot vele, de Hiddinket érdekelné az FA ajánlata.

Sven-Göran Eriksson utódlása azért került szóba, mert kedden megállapodás született arról, hogy a svéd szakvezető a nyári világbajnokság után mindenképpen távozik posztjáról.

Hiddink saját bevallása szerint is nagyon szeret szövetségi kapitányként dolgozni, ezért a PSV Eindhovennel is olyan szerződést kötött, hogy elvállalhasson ilyen pozíciót mellékállásban. Az ausztrálok ajánlatára is igent mondott, majd az ország csapatát - története során másodszor - kivezette a németországi vb-re. Az előző vb-n a társrendező Dél-Koreát irányította, s nagy meglepetésre egészen az elődöntőig vezette az ázsiai együttest, amely végül negyedik lett.