Vágólapra másolva!
Nem sok szenzációs átigazolás történt a Serie A-ban, a nagycsapatok közül a Juventus FC, az FC Internazionale és az AC Milan csak minimális mértékben változott, egyedül a Fiorentinánál volt viszonylag nagy a mozgás. A középmezőnyben található együttesek talán már a nyárra tartalékolnak, a kiesés elől menekülők viszont ezt nem tehetik meg, így náluk a meglehetősen nagy volt a jövés-menés. Érdekesség, hogy a megszokottnál jóval több kapus cserélt klubot 2006 első hónapjában.

Olaszországban nem csak az idő rövidsége miatt hívják a januári átigazolási időszakot minimercatónak, ilyenkor ritkán köttetnek világraszóló üzletek, a sztárklubok szívesebben erősítenek nyáron, amikor jóval több idő áll a szakvezetés rendelkezésére, hogy az új játékosokat beépítse a gárdába.

A kicsiknél azért ilyenkor is zajlik az élet, hiszen a tabella utolsó harmadában telelő együttesek rohamtempóban igyekeznek igazolni, hogy nagyobb eséllyel vágjanak neki tavasszal a kiesés elleni harcnak. Az idén is minden a megszokott forgatókönyv szerint zajlott, az élcsapatok kerete szinte változatlan maradt.

A tabellát utcahosszal vezető Juventus FC kölcsönadta két, a csapatba kerülésre gyakorlatilag esélytelen játékosát, a veterán kapust, Antonio Chimentit (a Cagliarinak) és a nyáron igazolt brazil Gladstone-t (a másodosztályú Hellas Veronának), az érkezők rovat pedig üresen maradt, bár a torinóiak megegyeztek a Parma FC-vel Marco Marchionni klubcseréjéről, de a középpályás csak az idény végén öltözik fehér-feketébe.

A második helyen álló Interhez viszont érkezett játékos, nem is akármilyen: az átigazolási időszak utolsó napján, január 31-én ugyanis a kék-feketéknek végre sikerült megszerezniük az SS Lazio brazil középpályását, Césart. Roberto Mancini, az Inter edzője másfél évvel ezelőtti kinevezése óta minden egyes téli és nyári szünetben megpróbálta Milánóba csábítani egykori játékosát, de eddig rendre hiába, most viszont fáradozásait végre siker koronázta.

A Chievo Verona nigériai csatárát, Victor Obinnát is megvették a jelenleg második helyen álló klub vezetői, de a fiatal támadó csak az Afrika-kupa után, februárban csatlakozik Mancini együtteséhez. Az AC Milantól egy csatár távozott a télen (a nyáron valamilyen különös okból kifolyólag megvásárolt Christian Vieri), és egy érkezett (a szintén nem fiatal Márcio Amoroso, aki korábban megfordult már a Serie A-ban), a védelem megfiatalítására nyárig mindenképpen várniuk kell a szurkolóknak, akkor viszont alighanem bekövetkezik a generációváltás, amelynek első jele Jaap Stam távozása - a holland veterán júliustól az Ajax Amsterdam játékosa lesz.

A Fiorentinánál viszont a jelek szerint nem várnak az erősítéssel: a lilák már januárban megszerezték az Everton FC-től Per Kroldrupot (a dán éveken át volt az Udinese védelmének oszlopa), a Ternanától a chilei Luis Antonio Jiménezt, és az Ajaxtól a román kapust, Bogdan Lobontot (rá Sébastien Frey súlyos sérülése miatt van szükség). A távozók között viszont csak kiegészítő embereket találunk, mert Valerij Bozsinovot a firenzeiek hosszas huzavona után végül nem adták el az Internek.

Az AS Roma már január első napjaiban eladta a kezelhetetlen Antonio Cassanót a Real Madridnak, az átigazolási időszak további részét tétlenül töltötték a fővárosiak, akik a hírek szerint a nyáron készülnek nagy dobásokra, például Julio Cruz, Mirko Vucinic és Claudio Pizarro megszerzésére). A középcsapatok háza táján nem sok minden történt januárban: a meglepően jól szereplő Livorno némi meglepetésre eladta egyik legjobbját, Nikola Lazeticet a másodosztályú Torinónak, helyére a rutinos Stefano Argilli érkezett a Modena FC-től.

A Chievo Verona házon belül igyekszik megtalálni Obinna utódját, a szintén a Modenától megvett Giuseppe Gemiti a középpályának adhat új lendületet. A Laziónak nemigen volt ideje reagálni César elvesztésére, egy középpályás azért érkezett a rómaiakhoz Stefano Mauri személyében, akiért cserébe nem pénzt, hanem Roberto Baroniót adták a kékek.

A Sampdoria kikölcsönözte fiatal csatárát, Marco Borriellót, helyette viszont a genovaiak megvették az Ascolitól Corrado Colombót. Kockázatos döntésnek tűnik Mark Iuliano visszacsábítása Olaszországba, talán az egykori válogatott védő rutinjában bízik Walter Novellino mester. A januárban edzőváltáson is átesett Palermo az Udinében nem sok esélyt kapott David di Michele megszerzésével igyekszik enyhíteni csatárgondjain.

A kiesőjelöltek érthető módon sokkal jobban iparkodtak: az FC Messina hat, a Parma FC mindössze egy, a Cagliari és az Empoli FC négy-négy, a Treviso FC nem kevesebb mint nyolc, a sereghajtó Lecce pedig három új játékost szerződtetett a télen a minél sikeresebb menekülés érdekében. Szokatlanul nagy volt a mozgás a kapusoknál: összesen nyolc kesztyűs ember cserélt klubot a nyáron, abban a reményben, hogy új klubjában több játéklehetőséget kap, mint a régiben.