Vágólapra másolva!
Megtört a VfB Stuttgart négy mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozata, a svábok utoljára december 17-én győztek a Schalke ellen, most a Mainz volt a szenvedő fél, amely 2-1-es vereséget szenvedett a Gottlieb-Daimler-stadionban. A másik vasárnapi találkozón is három gól született, a Hamburg 2-1-re nyert Frankfurtban, és ezzel visszavette a második helyet a Werder Brementől.

A félidőben még 1-1 állt a stuttgarti eredményjelzőn, Ljuboja góljára ugyanis Da Silva válaszolt, de a második játékrészben Tiffert Tomasson paszából megszerezte a Vfb győztes találatát, amely először szerzett három pontot azóta, hogy Armin Veh ült le a menesztett Giovanni Trapattoni helyére.

A másik mérkőzésen a Hamburg a 20. percben került előnybe, Barbarez beadása után Trochowski előzte meg védőjét, és akrobatikus mozdulattal juttatta a labdát a Frankfurt kapujába. A másik oldalon egy nagy bedobás után Meier fejese Van Buyten vállán pattant meg, ezzel egyenlített a hazai gárda.

Van Buyten aztán a második félidőben javított, Trochowski passza után vágta a labdát a léc alá, így a Hamburg feljött a második helyre, és két pontot hozott az éllovas Bayern Münchenen, amely nyolc ponttal vezet a HSV előtt.

Bundesliga, 22. forduló:
VfB Stuttgart - Mainz 2-1 (1-1)
gól: Ljuboja (7.), Tiffert (71.), illetve Da Silva (25.)

Frankfurt - Hamburg 1-2 (1-1)
gól: A. Meier (42.), illetve Trochowski (20.), Van Buyten (52.)