Vágólapra másolva!
Szerda este újabb négy találkozóval folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. A nyolcaddöntős mérkőzések sorából messze kiemelkedik a Chelsea és az FC Barcelona összecsapása, melyben tavaly szintén találkozott a két elitalakulat, akkor ugyanezen szakaszban az angolok jutottak tovább 5-4-es összesítéssel.

A londoni mérkőzés már hetek óta az érdeklődés középpontjában áll, hiszen jelen pillanatban a világ talán két legjobb csapata találkozik. A tavalyi kiírásban szintén a nyolc közé kerülésért találkozott a két csapat, akkor a Chelsea ment tovább.

"Még mindig élénken él az emlékezetemben a tavalyi párharc. Nem akarom, hogy megismétlődjön. Akkor komoly hibákat követtünk el a visszavágón, de ezekből tanultunk" - mondta a katalánok brazil játékmestere, Ronaldinho. Egy éve a Barcelona hazai pályán 2-1-re nyert, majd a visszavágón 20 perc után már 3-0 volt az angoloknak, s végül 4-2 lett az eredmény.

Az angolok portugál edzője, José Mourinho William Gallasra sérülés, Michael Essienre pedig eltiltás miatt nem számíthat, ráadásul a térdproblémákkal bajlódó Claude Makelele játéka is kérdéses. Frank Rijkaard gárdájában - melynek ez lesz a jubileumi, 400. nemzetközi mérkőzése - Ludovic Giuly az egyedüli hiányzó.

A találkozó bírója a norvég Terje Hauge lesz, aki megkérte a két edzőt, ha kifogásuk van a játékvezetés ellen, akkor közvetlenül a mérkőzés után ezt jelezzék neki. Ezzel nyilvánvalóan azt az esetet szeretné elkerülni, ami a múlt évben történt a két gárda első összecsapása után. Akkor Mourinho azt állította, kollégája, Rijkaard a szünetben befolyásolni akarta Anders Frisket. A találkozót követően a svéd sípmester halálos fenyegetéseket kapott, ezért visszavonult a bíráskodástól, Mourinhót megalapozatlannak bizonyuló kijelentései miatt két mérkőzéstől eltiltotta az európai szövetség.

Forrás: EPA

Az év párbaja: Lampard vs. Ronaldinho

A Chelsea-Barcelona rangadó mellett szinte eltörpül a másik három találkozó. Az olasz bajnoki címvédő és listavezető Juventus Brémában, a Werder vendégeként lép pályára, és nehéz elképzelni, hogy a német gárda túljutna a bombaformában lévő olaszokon. Nedvedék tíz ponttal vezetik a Serie A-t és esélyesek a végső BL-sikerre is. A Werdernél főleg a Miroslav Klose, Ivan Klasnic ékpárban bíznak, valamint abban, hogy egy nagy adag szerencsével átléphetnek az olasz óriáson.

Amszterdamban már nem tűnik ennyire egyértelműnek a helyzet, az Ajax-Inter párharcból bármelyik csapat továbbjuthat. A piros-fehérek bár gyengélkednek a bajnokságban, húsz pont a hátrányuk a PSV-vel szemben, vasárnap 6-0-ra lelépték a Roosendaal csapatát. Ezzel szemben az Inter csak egy sovány 0-0-ra volt képes a Livorno vendégeként. Az olaszoknak az esti találkozón nélkülözniük kell majd a sérült Juan Sebastian Verónt és Alvaro Recobát, míg Cristiano Zanetti eltiltás miatt nem játszhat.

Az Ajaxból is sokan hiányoznak, így szinte tinicsapattal állnak majd ki a hollandok - a hiányzók: Zdenek Grygera, Thomas Galasek, Wesley Sneijder, Nicolea Miteáa, Maxwell és Steven Pienaar.

A nyolcaddöntők soraiból kilóg a Rangers-Villarreal párharc. A két "kiscsapat" még soha nem nyerte meg a legrangosabb európai kupát, és erre most is vajmi kevés esélyük van. A két együttes amúgy sincs jó formában. A Rangers mindössze negyedik hazája bajnokságában és már a kupából is kiesett. Egyelőre a Villarreal sem tudja megismételni tavalyi teljesítményét a spanyol bajnokságban. Diego Forlánék mindössze a hetedik helyen állnak, ám a hétvégén 4-0-ra verték az Espanyolt. A mérkőzés nagy kérdése, hogy pályára léphet-e az argentin Juan Román Riquelme, vele mindenképp a spanyolok tűnnek esélyesebbnek.

A kupához kapcsolódó hír még, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség március 10-én, a negyed- és elődöntő párizsi sorsolása kapcsán mutatja be a Bajnokok Ligája győztesének járó új trófeát. A tavalyi bajnok FC Liverpool megtarthatta a díszes serleget, ugyanis története során már ötödször nyerte meg a kontinens legrangosabb klubsorozatát. Az új trófeát a tervek szerint a Real Madrid korábbi játékosa, Francisco Gento és a Liverpool klasszisa, Steven Gerrard mutatja majd be a médiának. A BL idei döntőjét május 17-én rendezik a párizsi Stade de France-ban.

[origo]/(MTI)