Társoldalunk:

Kisteleki István lett az MLSZ új elnöke

2006.02.27. 14:25

Kisteleki István lett a Magyar Labdarúgó Szövetség új elnöke, miután a rendkívüli tisztújító közgyűlésen - az első eredménytelen voksolás után - megszerezte a szükséges szavazatok több mint kétharmadát Pellady Péterrel szemben. Kisteleki másodjára 66, Pellady 30 voksot kapott.

Videoriport az elnökválasztásról

Reakciók az elnökválasztás után

Az elmérgesedett kampányfinis ellenére sokan sima elnökválasztásra számítottak, a káosz azonban nem maradt el az MLSZ hétfői tisztújító közgyűlésén sem. Való igaz, az utóbbi időszakban többféle eszköz is bevetésre került, a legesélyesebbnek számító jelöltet, Kisteleki Istvánt azzal vádolta meg Bodnár György, a Szaknévsor vezetője, hogy 157,5 millió forintot jogszerűtlen felhasznált  a labdarúgás reorganizációjára szánt 3,1 milliárd forintos állami hitel maradékából, hogy kifizethessen egy a ligával szemben fennálló kártérítést. Ennek folyományaként a múlt hét végén egy ismeretlen tettes ellen tett rendőrségi feljelentés is született Pellady Péter cége részéről.

A közegben kialakult háborús helyzetre és a sportágban tapsztalt morális válságra hivatkozva Genzwein Ferenc pénteken lemondott jelöltségéről, így a közgyűlésen megjelent 96 küldött Kisteleki és Pellady közül választhatott. Utóbbi elnökjelölt már a Hotel Stadion bejáratánál feltűnt egy poszteren, majd pedig a gyűlés helyszínén A4-es lapokra nyomtatott hirdetéseken ajánlva magát és programját. 

Az elnökválasztás előtt a felügyelőbizottság részéről Sebes József ismertette a szövetség gazdasági tevékenységét vizsgáló szakértői jelentést. Mint elmondta, továbbra is problémásnak tartják Lothar Matthäus volt szövetségi kapitány szerződésének hátterét, de mivel jelenleg is zajlik egy APEH-vizsgálat a szövetséggel szemben, egyelőre csak annyit mondhatnak, hogy nem sikerült megnyugtató módon lezárni a kérdést, már csak azért sem, mert Matthäus javadalmazása nem került be az MLSZ könyvelésébe. 

A szavazás előtt a két jelölt még megtehette utolsó ajánlatát. "Keveset ígértem, de nagyon sokat tettem a magyar futballért az elmúlt két évben" - jelentette ki Pellady Péter, továbbra is erősen törve a magyart. "Egy biztos: pénz nem tűnt el, és Matthäus ki lett fizetve" - tette hozzá határozottan. A válogatott volt marketingmenedzsere, mint elmondta, nem látja olyan vészesnek a sportág magyarországi helyzetét, amelyet elsősorban az amatőr és profi labdarúgás hatékonyabb szétválasztásával orvosolna. A kettő közül az amatőrök problémáit tartja sürgetőbbnek, ezek megoldására állítása szerint 200 millió forintot tudna biztosítani különféle pénzintézetek felajánlásából. "Lehet, hogy sokak szemében nem vagyok ideális elnök, mert fiatal és aggresszív vagyok, és a magyar futballén kívül  semmilyen érdeket nem nézek" - zárta szavait Pellady.

Riválisával ellentétben Kisteleki aggasztónak festette le a helyzetet. "Annyi mindenünk nincs, nincs kapitány, nincs pénz, nincs megállapodás a támogatókkal és már a hitünk is kezd elfogyni. Legalább a vezetés álljon fel" - mondta a ligaelnök, aki a Bozóky Imre távozása óta alakult ad hoc bizottságot is irányította. "Eddig sem tűrtem a szabálytalanságokat, igyekeztem keményen fellépni ellenük, és ugyanilyen szigorú kontrollt várok el önmagammal szemben is." Kisteleki fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy ő nem akart az MLSZ elnöke lenni, ám vannak olyan esetek, amikor egyszerűen nem lehet nemet mondani. "Sokan azt mondják, hogy a 2012-es Európa-bajnokság nemzeti ügy. Szerintem viszont a magyar labdarúgás az" - mondta végül.

Következett tehát az első szavazás, amelynek a során Kisteleki 61, Pellady pedig 33 szavazatot kapott, míg ketten érvénytelenül voksoltak. Kisteleki fölénye így nem volt elég a kétharmados többséghez, ami némi tanácstalanságot keltett a folytatást illetően. Vörös Tamás levezető elnök azon az állásponton volt, hogy "az alapszabály sajnos nem fogalmaz pontosan ", ezért megszavaztatta a közgyűlést a választás megismétléséről. Időközben azonban  Kisteleki szót kért, és felajánlotta, hogy visszalép a jelöléstől, ha Pellady is ezt teszi. "Amennyiben ő úgy gondolja, hogy folytassuk, állok elébe, ám szerintem olyan valakire van szükség, aki mögé egységesen felsorakoznak a magyar futball szereplői. Ha nem így van, inkább ne legyen elnökünk, ekkora támogatottsággal ugyanis nem hiszem, hogy csatározások nélkül, normálisan lehetne vezetni a szövetséget."

Pellady úgy nyilatkozott, hogy ő is hajlandó visszalépni, és bízik benne, hogy a következő kampányidőszakban már megkapja a lehetőséget nézetei megfelelő ismertetésére. Vagyis visszalépése csak erre a közgyűlésre vonatkozott volna, hogy aztán "tiszta lappal gyürkőzhessenek neki" a következő választásnak.

A hangulat egyből felélénkült, a küldöttek közül többen bekiabálásokkal adtak hangot nemtetszésüknek. Ezután hol indulatos, hol kétségbeesett hozzászólások követték egymást, többnyire a szavazás folytatására buzdítva a közgyűlést. Volt, aki a bíróságon szüntette volna meg a magyar labdarúgást, amennyiben nem sikerül elnököt választaniuk. 

Vörös Tamás  álláspontja felülvizsgálatára kérte Kistelekit, amire a küldöttek "ne kampányolj már!" kiáltásokkal reagáltak. Kisteleki és Pellady visszalépése Vörös szerint akkor lett volna  véglegesnek tekinthető, ha a közgyűlés ezt elfogadja. Többen bekiabálták, hogy ha valaki lemond, akkor ennek elfogadásáról nem kell szavazni.

Kovács Attila korábbi MLSZ-elnök azt javasolta, hogy a két jelölt egyezzen meg egymással a magyar futball érdekében. "Ha igaz, amit Kisteleki István mondott, akkor ő visszalépett, tehát nincs miről szavazni. Az lenne azonban ideális, ha a két jelölt megállapodna egymással."

Vörös a küldötteket is ugyanerre kérte, majd felszólította a média képviselőit, hogy  az egyezkedés idejére hagyják el a termet, aminek a média képviselői nem tettek eleget, hiszen a közgyűlés nyilvánosságát jogszabály biztosítja.

A kis közjáték után a küldöttek kisebb csoportokban folytatták a megbeszélést. "Az amatőrök jöjjenek ide a sarokba!" - kiabált az egyik küldött, mire az ide tartozó képviselők elvonultak a terem egyik sarkába. A profi küldöttek kettesével-hármasával békésen beszélgettek.

Az amatőrök egyeztetésén az a kérés hangzott el, hogy egységesen szavazzanak Kisteleki Istvánra, ugyanis érdekes módon ez a korábban egységesnek tartott tábor sem tart már össze. Többen távolmaradtak az egyeztetésről, amikor kérték őket, hogy csatlakozzanak a többiekhez, akkor ezt "hagyjatok már minket békén!" kijelentéssel hárították el.

A kényszerszünetben az egyik küldött így jellemezte a hangulatot: "A saját szegénységünkön és hülyeségünkön röhögünk." Nagy kérdés, mi járhatott a közgyűlés díszvendégének, az UEFA képviseletében érkező és a 2012-es Eb-pályázatról döntő bizottsági tag Joseph Mifsudnak fejében, aki bevezető beszédében Európa egyik legfontosabb tagszöveteségének nevezte az MLSZ-t.

"Tisztelt közgyűlés, kísérletet teszek a folytatásra!" - mondta a levezető elnök több mint egy óra szünetet követően, amikor is új szavazást rendelt el. A küldöttek ugyanakkor hangos bekiabálásokkal jelezték, hogy szerintük a két jelölt visszalépett, ezért nincs miről voksolni. A tanácskozás 15 másodperc elteltével ismét félbeszakadt. Ekkor már Vörösnél is elszakadt a cérna, és kijelentette: "Bárki akarja a közgyűlést vezetni, szívesen átadom a helyem. Itt mindenki nagyon okosakat beszél, és úgy értelmezi az alapszabályt, ahogy akarja."

Ezt követően megkérdezte a jelölteket, kívánnak-e indulni az elnöki posztért. A kérdésre egyszavas választ várt, ezt  azonban egyik féltől sem kapta meg. Pellady újra leszögezte, hogy élne a vetélytárs által felajánlott lehetőséggel, azaz lépjenek vissza mindketten, Kisteleki pedig a közgyűlésre bízta volna, hogy döntsön a folytatásról. A küldöttek készen álltak az újabb voksolásra, Pellady azonban tartotta állásait. "Nincs elnökjelölt" - mondta, majd feltette a kérdést: "Mindenki gondolkozzon el rajta, akar-e egy olyan elnököt, aki soha nem tartja be a szavát."

Vörös ezt úgy értelmezte, hogy Pellady nem vállalja a jelöltséget. "Vagy mégis?" - kérdezte bizonytalanul a levező elnök. "Igen, vállalom" - törődött bele Pellady. A küldöttek füttyszóval reagáltak a felszólalásra, majd átvették a szavazólapokat.

A második szavazás már eredményesnek bizonyult, Kistelekire 66-an, míg Pelladyra 30-an szavaztak. Mivel Kisteleki megkapta az elnöki kinevezéshez az alapszabályban meghatározott legalább kétharmados többséget, hétfőtől ő az MLSZ új elnöke.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK