Vágólapra másolva!
Eredménytelenül zárult az elnökválasztás a Magyar Labdarúgó Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén, ugyanis Kisteleki István 61, Pellady Péter pedig 33 szavazatot kapott, s a győzelemhez kétharmados többségre lett volna szükség.

Eredménytelenül zárult a szavazás a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) rendkívüli tisztújító közgyűlésén, azaz a szervezetnek egyelőre továbbra sincs elnöke. Kisteleki István 61, Pellady Péter pedig 33 voksot kapott, két szavazat érvénytelennek bizonyult. Az alapszabály értelmében az egyik jelöltnek kétharmados többséget kellett volna elérnie. Szintén az alapszabály értelmében addig kell szavazni, amíg valaki nem szerzi meg a kellő támogatottságot.

A voksolás után Kisteleki szót kért: felajánlotta, hogy visszalép a jelöléstől, ha Pellady is ezt teszi. "Olyan elnök kell, aki mögé egységesen felsorakoznak a magyar futball szereplői. A szavazatok száma azt mutatja, hogy nem áll mindenki mögöttem, ezért ajánlom fel a visszalépésemet. Ha Pellady Péter ezt nem fogadja el, akkor folytassuk a szavazást, addig, amíg nem dől el ez a kérdés" - mondta.

Pellady úgy nyilatkozott, hogy ő is hajlandó visszalépni, és bízik benne, hogy a következő kampányidőszakban ő is megkapja a lehetőséget nézetei megfelelő ismertetésére.

Ezután Vörös Tamás levezető elnök álláspontja felülvizsgálatára kérte Kistelekit, amire a küldöttek "ne kampányolj már!" bekiabálásokkal reagáltak. Majd kérte a küldötteket, hogy mindenképpen válasszanak elnököt.

Kisteleki és Pellady visszalépése Vörös szerint akkor tekinthető véglegesnek, ha a közgyűlés ezt elfogadja. Többen bekiabálták, hogy ha valaki lemond, akkor ennek elfogadásáról nem kell szavazni.

Kovács Attila korábbi MLSZ-elnök azt javasolta, hogy a két jelölt egyezzen meg egymással a magyar futball érdekében. "Ha igaz, amit Kisteleki István mondott, akkor ő visszalépett, tehát nincs miről szavazni. Az lenne azonban ideális, ha a két jelölt megállapodna egymással, ez lenne a magyar labdarúgás érdeke."

Ezután Vörös Tamás levezető elnök azt kérte, csak a küldöttek maradjanak a teremben, hogy zárt körben egyeztessenek a további tennivalókról, a megívott vendégeket és a sajtó munkatársait a helyiség elhagyására kérte. Mivel azonban a küldöttek előzetesen nem nyilvánították zárttá az ülést, felhívták Vörös figyelmét arra, hogy a média munkatársait és a meghívottakat sem lehet kiküldeni.

A kis közjáték után a küldöttek kisebb csoportokban folytatták a megbeszélést. "Az amatőrök jöjjenek ide a sarokba!" - kiabálta az egyik küldött, mire az ide tartozó képviselők elvonultak a terem egyik sarkába. A profi küldöttek kettesével-hármasával békésen beszélgettek.

Az amatőrök egyeztetésén az a kérés hangzott el, hogy egységesen szavazzanak Kisteleki Istvánra, ugyanis érdekes módon ez, a korábban egységesnek tartott tábor sem tart már össze. Többen távolmaradtak az egyeztetésről, amikor kérték őket, hogy csatlakozzanak a többiekhez, akkor ezt "hagyjatok már minket békén!" kijelentéssel hárították el.

Sebes József, az MLSZ felügyelő bizottságának elnöke azt mondta, hogy szerinte a küldöttek meg fognak egyezni az elnök személyéről.

"Jogilag sem Kisteleki István, sem Pellady Péter nem lépett vissza, hiszen Kisteleki ezt ahhoz a feltételhez kötötte, ha Pellady is lemond a jelöltségről. Mivel azonban Pellady ezt úgy tette meg, hogy azonnal ki is jelentette, újra kívánja jelöltetni magát, ez véleményem szerint nem tekinthető visszalépésnek, továbbra is ők az MLSZ elnökjelöltjei."

"Tisztelt közgyűlés, kísérletet teszek a folytatásra!" - mondta Vörös Tamás levezető elnök több mint egy óra szünetet követően, amikor is új szavazást rendelt el. A küldöttek ugyanakkor hangos bekiabálásokkal jelezték, hogy szerintük a két jelölt visszalépett, ezért nincs miről voksolni. A tanácskozás 15 másodperc elteltével ismét félbeszakadt.