Vágólapra másolva!
Silvio Berlusconi olasz kormányfő az AC Milan többségi tulajdonosaként értésre adta: nyitva áll klubjának kapuja a Real Madrid brazil csatára, Ronaldo előtt.

Alig több mint két hete Adriano Galliani klubelnök nyilatkozott hasonlóképpen annak nyomán, hogy a brazil világbajnok arról panaszkodott: nem érzi jól magát a királyi gárdánál, ahol 2002-es odaigazolása óta máig nem fogadták be őt, s a szurkolók valójában sosem szerették. Ronaldo ráadásul úgy fogalmazott, hogy bár 2008-ig szól madridi szerződése, a németországi vb után alaposan átgondolja a hogyan továbbot.

A gyorsan bejelentkező kérők között van korábbi itáliai klubja, az Internazionale is, ám a másik milánói élcsapat, Berlusconi klubja most "kormányfői szinten" erősített rá, hogy érdekli őket Ronaldo, ha a távozás mellett dönt. "Melyik csapat mondana nemet egy olyan játékos érkezésére, mint Ronaldo?" - tette fel egy televíziós interjúban a kérdést Silvio Berlusconi, akinek szavait a spanyol sportlap, a Marca idézte kedden, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy a Milan részvénytöbbségét birtokló miniszterelnök azért a bőség zavarát is említette, mondván: "Filippo Inzaghi felépülésével a csapatnak jelenleg négy csúcstámadója is van." Viszont rögtön megismételte: "No de ki kosarazná ki Ronaldót?"