Vágólapra másolva!
Szinte minden mutatóban csaknem kétszeres növekedés tapasztalható a 2012-es magyar-horvát labdarúgó Európa-bajnoki pályázattal kapcsolatban - derül ki a Capital Research Közvélemény- és Piackutató Intézet országos reprezentatív mintán alapuló felméréséből. A Gyárfás Tamás vezette hazai szervezőbizottság megrendelésére készült 22 oldalas tanulmány szerint az Eb-rendezés honi támogatottsága 45,5-ről 80 százalékosra nőtt.

Eb-terepszemlét tartott az UEFA

A Gallup 2005. májusi felmérése szerint a pályázó országok közül minden fontosabb mutatóban az utolsó helyen állt Magyarország az Eb támogatottságát illetően. Csaknem egy évvel ezelőtt Olaszország, illetve a lengyel-ukrán pályázat mindkét tagja, valamint a magyarokkal társrendező horvátok is sokkal jobb adatokat produkáltak mind a támogatottságot, mind pedig az érdeklődést és az Eb-rendezés várt hatásait tekintve.

A mostani felmérés szerint a lakosság több mint négyötöde, 82 százaléka úgy véli, a kontinensbajnokság megrendezése növelné Magyarország nemzetközi tekintélyét és megbecsülését. A válaszadók több mint háromnegyede, jelesül 77 százaléka egyetért azzal, hogy a rendezés, és az ezzel járó beruházások lendületet adnak a magyar gazdaságnak is.

A közvélemény megközelítőleg kétharmada, 63 százaléka szerint a közös rendezésű magyar-horvát Eb ösztönzést adhat a hazai labdarúgás fejlődésének.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábban kiemelte, hogy Magyarországon - szemben például a 66,6 százalékos eredményt felmutató Horvátországgal - csak a megkérdezettek 26 százaléka venne jegyet Eb-mérkőzésre. Ma már ez a szám 46 százalék. Amennyiben a vetélytársaknál nem változott ez az adat, akkor a horvátok után a második legjobb mutatónak számít.

A fordulat oka ugyanakkor egyelőre nem a magyar labdarúgás váratlan megtáltosodásával magyarázható, hanem elsősorban a horvát-magyar labdarúgó Eb-pályázat körüli tevékenység eredménye. Úgy tűnik, a média összefogása, a kellő propaganda, a kormány, a Parlament kiállása, Budapest önkormányzatának, valamint a rendező városoknak a hozzáállása mozgósító erővel hatott.

A Capital Research Közvélemény- és Piackutató Intézet széleskörű felmérése abból az alkalomból készült, hogy hétfőn és kedden az UEFA szakmai vezérkara, élén Mikael Salzerrel, a válogatott csapatok versenybizottságának elnökével, kétnapos ülést tartott a magyar-horvát bizottság tagjainak részvételével. Gyárfás Tamás az angol nyelven készült tanulmány teljes anyagát átadta az UEFA-delegáció vezetőjének.