Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulóját mindkét milánói gárda győzelemmel zárta, az Inter hazai pályán verte 3-1-re a Laziót, míg a Milan egy négyest rúgott Udinében. A negyedik helyre hajtó Fiorentina az utolsó tíz percben harcolta ki  a győzelmet az Ascoli ellen, az Empoli zsinórban második sikerével menekül a veszélyes zónából, míg a Palermo genovai diadala azt jelenti, hogy a Sampdoria sorozatban ötödször zakózott. Az esti találkozón a Roma 2-1-re győzött a Messina ellen.

Roberto Mancini irányításával az Inter bajnoki mérkőzésen még nem tudta legyőzni a Laziót, az első félidő 36. percben aztán a Recoba, Figo páros tett róla, hogy megtörjön a sorozat, az uruguayi átadása után a portugál középpályás előbb jobbal levette a labdát, aztán ballal szép gólt zúdított a jobb alsóba.

A folytatásban Recoba már a góllövésben jeleskedett, a 30. születésnapját pénteken ünneplő dél-amerikai a második játékrész elején talált be először Peruzzi kapujába, aztán Pandev szépítése után az utolsó negyedórához közeledve eldöntötte a meccset.

A Milan az idei szezonban gyengélkedő Udinesénél vizitált, és a Sevcsenko, Gilardino duó vezérletével négygólos győzelemmel abszolválta a túrát, a piros-feketék így őrzik az automatikus BL-részvételt jelentő második helyet.

A Fiorentina is az elitligába vágyik, de az Ascoli ellen hátrányban zárta az első félidőt, aztán a másodikban Brocchi egalizált, de végül csak az utolsó tíz percben sikerült behúzni a meccset, a csereként beszálló Toni és Pazzini góljainak köszönhetően.

A Chievo kihasználta, hogy Tudor kiállítása miatt szinte az egész meccsen emberelőnyben játszott, és 4-1-gyel küldte haza a Sienát, a Palermo pedig meglepte a Sampdoriát, amely gödörben van, legutóbbi öt bajnokiját elvesztette.

Az alsóházban az Empoli nagyon fontos három pontot szerzett a Reggina ellen, a Parma pedig a toszkánokhoz hasonlóan győzelmekkel menekül a veszélyes zónából, a kék-sárgák sorozatban harmadik sikerüket aratták, és alighanem megpecsételték a Lecce sorsát.

Az esti találkozón a Roma remekül kezdett, a hetedik percben Panucci tekert be jobbról, középen a berobbanó Perrotta megelőzte Storari kapust, és az ötösről a hálóba fejelt.

A folytatásban is a szicíliaiak 16-osán belül történtek a fontosabb események, tíz perccel a félidő vége előtt ismét gólt ünnepelt a római publikum, de Mancini szabadrúgása után De Rossi kezéről került a vendégek kapujába a labda, és bár Bergonzi bíró először megadta a találatot, a hazaiak középpályása beismerte, hogy nem szabályos körülmények között esett a gól.

A második félidőben Aquilani lövése után már nem volt vita, maximum arról, hogy befér -e év végén a legszebb gólok listájára a találat, a Farkasok ifjonca ugyanis 25 méterről csodaszépen csavarta a labdát a bal sarokba a kissé kinnt álló Storari felett.

A Messina nem zuhant össze, a csereként beálló Di Napoli egyéni alakítás után szépített, és bár a vendégek nagyon feljavultak a mérkőzés végére, a Roma igazolta a papírformát, és begyűjtötte mindhárom pontot.

Serie A., 30. forduló:
Chievo - Siena 4-1 (1-1)
gól: Obinna (4., 11-esből), Malago (57.), Brighi (66.), Amauri (81.), illetve Foglio (29., 11-esből)
piros lap: Tudor (2.), Paro (70.) - mindkettő Siena

Fiorentina - Ascoli 3-1 (0-1)
gól:
Brocchi (53.), Toni (86.), Pazzini (92.), illetve Domizzi (43.)
piros lap: Comotto (76., Ascoli)

Internazionale - Lazio 3-1 (1-0)
gól:
Figo (36.), Recoba (46., 72.), illetve Pandev (54.)

Lecce - Parma 1-2 (0-0)
gól:
Vucinic (94., 11-esből), illetve Bresciano (52.) Simplicio (90.)

Reggina - Empoli 0-2 (0-0)
gól: Pozzi (62.), Tavano (82.)
piros lap: Mesto (83., Reggina)

Sampdoria - Palermo 0-2 (0-0)
gól:
Mutarelli (57.), Di Michele (66.)

Udinese - Milan 0-4 (0-1)
gól:
Sevcsenko (42., 65.), Gilardino (61.), Seedorf (70.)

Roma - Messina 2-1 (1-0)
gól: Perrotta (7.), Aquilani (56.), illetve Di Napoli (68.)