Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség nem támogatja, sőt, kifejezetten elutasítja egy zárt Bajnokok Ligája létrehozásának gondolatát. A kontinens 18 legnagyobb egyesületét tömörítő G14 nevű szervezet a közelmúltban azzal állt elő, hogy az UEFA reformálja meg a legrangosabb európai klubsorozatot, és alakítsa át zárt küzdelemmé, amelyben nincsenek kiesők és feljutók.

Bemutatták a magyar-horvát Eb-pályázat pavilonját

"Amit a G14 akar, az apartheid. Oligarchiát szeretnének, félnek a versenytől, mi viszont a demokrácia hívei vagyunk" - mondta a végrehajtó bizottság budapesti ülése után William Gaillard kommunikációs igazgató.

A szakember szerint a G14 nem a futball fejlődésén fáradozik, csupán a saját érdekeit tartja szem előtt.

"Egyértelműen elutasítom ezt a fajta filozófiát, és csalódott vagyok, hogy ez egyáltalán felmerült. Inkább azon vagyunk, hogy minél több futballpálya épüljön, és az utánpótlásnak lehetősége legyen játszani, nem pedig azon, hogy az amúgy is gazdag klubok még több pénzhez jussanak" - mondta Michel Platini, a franciák volt klasszisa, az UEFA-vb tagja, akit Lennart Johansson elnök egyik lehetséges utódaként tartanak számon.

Az UEFA a G14-javaslattól függetlenül egyébként gondolkodik a BL-rendszer módosításán, a tervek szerint 2009-től egy további kieséses fordulót is a programba iktat vagy "felpumpálja" a csoportszakasz résztvevőinek számát. Az esetleges reformról várhatóan még idén döntés születik.

2009-ig gyakorlatilag változatlan marad a Bajnokok Ligájában nyert pénzösszegek elosztási rendszere. Ahogy eddig is, a klubok a szereplésükért kapott pénz 75 százalékát jogosultak megtartani, a további 25 százalék a nemzeti szövetséget illeti. A főtáblára jutott 32 csapat nyeresége 5 százalékát a ligának köteles átutalni. Amennyiben azonban a BL összbevétele meghaladja az 520 millió eurót, az egyesületek 82 százalékos részesedést kapnak

Hasonló szabályozás érvényes az UEFA-kupa 40 együttesére is.