Vágólapra másolva!
Félbeszakított, három kiállítással tarkított meccsen győzött a Sevilla a spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának utolsó, csütörtökön késő este kezdődött és pénteken véget ért mérkőzésén az Atlético Madrid ellen.

A meccs ugyanis a vendégcsapat, a Sevilla 1-0-s vezetésénél a 77. percben félbeszakadt, miután a madridi közönség soraiból üvegeket dobáltak a játéktérre. Angel Ayza Gomez bíró számára akkor telt be a pohár, amikor egy whiskys üveg valósággal az orra előtt landolt, miután a Sevilla gólja után leküldte a pályáról Peter Luccint, a madridi csapat középpályását.

Közben - saját bevallása szerint - " whiskys találat" érte Andres Palopot, a vendégcsapat kapusát is. Ezt követően a bíró lefújta a mérkőzést, s mindkét csapatot leküldte a pályáról.

A nézősereg nagy része már el is hagyta a stadiont, amikor a játékvezető több mint negyven perces szünet után mégis a folytatás mellett döntött. A hátralévő nem egészen tizennégy perc már valósággal üres lelátók előtt zajlott, de botrányból ennek ellenére nem volt hiány.

Mindezt az Atlético Madrid bánta, ugyanis, további két játékosa jutott a kiállítás sorsára. A madridiak így nyolc játékossal fejezték be a mérkőzést, amely a végére igazi bohózattá vált.

A Sevilla győzelmével feljött a spanyol bajnokság ötödik helyére.

Eredmény, Primera División, 29. forduló
Atlético Madrid - Sevilla 0-1 (0-0)
gól:
Puerta (77.)
piros lap: Luccin (72.), Petrov (79.), Perea (85.) - mind Atlético.