Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy a két főszponzor nem finanszírozza tovább a Bozsik-programot, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) más keretek között ugyan, de folytatja azt.

Az MLSZ székházában a megyei koordinátorok részvételével megtartott tanácskozás után sajtótájékoztató keretében Nemes Ferenc MLSZ-alelnök elmondta, a futball vezetése eltökélt abban, hogy folytassa a szövetség és a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet által működtetett nagyszabású országos projektet.

"A program csúcspontját jelentő zánkai tábort idén is megrendezzük, méghozzá szélesebb rétegek számára. A már megszokott iskolai és egyesületi szakasz programjai mellett a kislányok és a fogyatékos gyerekek is bekapcsolódnak a sikeres kiválasztó tábor eseménysorozatába" - jelentette be Baranya István, az MLSZ iskolai utánpótlásért felelős programigazgatója.

A Bozsik Labdarúgó Akadémiát az elmúlt évben 550 millió forinttal támogató OTP Bank Rt. és MOL Rt. múlt kedden jelentette be, hogy "áttekintette a magyar labdarúgás jelenlegi állapotát, és hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy egyelőre nem támogatja az utánpótlás-nevelési programot, illetve nem vállal szerepet annak finanszírozásában".