Vágólapra másolva!
A BL negyeddöntő első mérkőzésein a legnagyobb meglepetést az Arsenal FC okozta a Juventus FC elleni magabiztos győzelmével - a visszavágón pedig immár az lenne a szenzáció, ha az eltiltásoktól megtizedelt Juve le tudná dolgozni kétgólos hátrányát a londoniakkal szemben. A másik szerdai negyeddöntőben a Benficára is hasonlóan nehéz feladat vár, hiszen Barcelonában kellene legalább egy döntetlent elérnie ahhoz, hogy bejusson a legjobb négy közé.

Maga Fabio Capello, a Juventus FC mestere is elismerte, hogy amióta a torinóiaknál dolgozik, még nem volt ilyen nehéz feladata, mint most. Maga a kétgólos hátrány még nem is lenne olyan nagy probléma, de a 2-0-s vereség olyan teljesítménnyel párosult a torinóiak részéről, ami korábban nem nagyon volt jellemző a csapatra.

A gárda a hét végi bajnokin sem remekelt, ráadásul az együttesen belüli feszültséget növelte, hogy Zlatan Ibrahimovic lecserélésekor kissé összeszólalkozott a szakmai stáb tagjaival. A svéd végül megúszta a pénzbüntetést, és most a pályán kellene bizonyítania, azonban a Juve dolgát tovább nehezíti, hogy több kulcsembere is hiányzik eltiltás miatt.

A francia jobbhátvéd, Jonathan Zebina eltiltása miatt olyan sok torinói fanatikus nem szomorkodik, mert a bekk az első összecsapáson sem remekelt, de a szintén eltiltott Patrick Vieira és Mauro Camoranesi hiánya már érzékeny veszteségnek számít. Capellónak így kissé fel kell forgatnia csapatát, amelyben a rendkívül sokoldalú Gianluca Zambrotta ezúttal valószínűleg jobbhátvéd lesz, a védelem bal oldalán Giorgio Chiellini kaphat lehetőséget, ami pedig a középpályát illeti, Vieira szerepkörét Giuliano Giannichedda veszi át.

Az eltiltását letöltő Pavel Nedved visszatér a kezdő tizenegybe, de az első meccsen a helyén futballozott Adrian Mutu is marad - mégpedig a középpálya jobb oldalán. Elöl az Ibrahimovic, David Trézéguet duóra vár a gólszerzés feladata, mivel Alessandro del Piero még mindig sérült - bár állítólag a kispadra már leülhet.

Az Arsenal a Juventusszal ellentétben az utóbbi hetekben valósággal szárnyal, a BL-ben aratott győzelem után a bajnokságban egy ötöst hintett az Aston Villának - azon az összecsapáson azonban a torinóiak ellen remekelt Emmanuel Eboué és Francesc Fabregas is kisebb sérülést szenvedett.

Keddre persze mindketten felépültek, és elutazhattak Torinóba, de Eboué szereplése még mindig kérdéses - ha nem tudja vállalni a játékot, akkor a fiatal svájci Johan Djorou játszhat a posztján, de azt sem lehet kizárni, hogy Phillip Senderos húzódik ki jobbra, középre pedig visszatér a sérüléséből felépült Sol Campbell.

A többi pozícióban valószínűleg nem lesz változás az első mérkőzéshez képest, bár a svéd Fredrik Ljungberg - aki sérülés miatt kihagyta a londoni összecsapást - már Arsene Wenger rendelkezésére áll.

A várható kezdőcsapatok:
Juventus: Buffon - Zambrotta, Thuram, Cannavaro, Chiellini - Mutu, Giannichedda, Emerson, Nedved - Ibrahimovic, Trezeguet
Arsenal: Lehmann - Eboue, Toure, Senderos, Flamini - Pires, Fabregas, Hleb, Gilberto, Reyes - Henry
játékvezető: Herbert Fandel (német)

A másik szerdai találkozón a Benfica azzal a reménnyel lép pályára a Camp Nouban az FC Barcelona ellen, hogy a címvédő Liverpool FC kiverése után ismét meglepetést okozzon. Ehhez minimum döntetlenre lenne szükség a katalánok ellen, és a portugálok optimizmusát növelheti, hogy a Barca az utóbbi időben nincs éppen csúcsformában. A spanyol bajnokság listavezetője a legutóbbi három tétmeccsén mindössze egy gólra volt képes, az is tizenegyesből született - igaz, ugyanezen három találkozón mindössze egy gólt is kapott, pedig elsősorban a védelme tartalékos.

A hazai együttesből továbbra is hiányzik Rafael Márquez, Edmílson és Silvinho, de a lisszaboni mérkőzéshez képest ismét ott lehet a pályán az akkor eltiltását töltött csapatkapitány, Carles Puyol, és ő lesz a partnere a védelem tengelyében Oleguernek.

A középpályán és a csatársorban azonban ugyanazok szerepelnek majd, mint Lisszabonban, ahol a csapat ugyan rengeteg ziccert dolgozott ki, ám azokat sorra ki is hagyta. Ugyanez volt a helyzet a Real Madrid elleni rangadón is, a recept tehát adott: a lehetőségeket be kell rúgni, és megvan a továbbjutás.

A Benfica persze ezt szeretné megakadályozni, és Ronald Koeman joggal gondolhatja: ha egy héttel ezelőtt sikerült, akkor most is összejöhet. A portugáloknak persze azért egy rúgott gól sem jönne rosszul, de az első találkozót eltiltás miatt kihagyott középcsatár, Nuno Gomes megint nem játszhat, mivel a hét végi, Belenenses elleni bajnokin megsérült. A kezdő tizenegy így is változhat, mert az egy hete pocsék teljesítményt nyújtott, és a szünetben lecserélt francia szélső, Laurent Robert ezúttal alighanem a kispadra kerül, és a nála sokkal aktívabb Fabrizo Miccoli játszik majd.

A várható kezdőcsapatok:
FC Barcelona: Valdes - Belletti, Oleguer, Puyol, van Bronckhorst - van Bommel, Iniesta, Deco - Ronaldinho, Larsson, Eto'o
Benfica: Moretto - Rocha, Luisao, Anderson, Leo - Beto, Petit, Fernandes - Simao Sabrosa, Geovanni, Miccoli
játékvezető: Lubos Michel (szlovák)

Nem született gól Lisszabonban/sport/focivilag/bajnokokligaja/20060328bllondonban.html?pIdx=1