Vágólapra másolva!
A labdarúgás történetében a nagy gólok és a vitatott esetek mellett leginkább a brutális szabálytalanságok, sérülést okozó belépők maradnak meg az ember emlékezetében. Összeállításunkban főleg a közelmúltból igyekeztünk összeszedni a notórius botrányhősöket, akik nem csak góljaikkal, szép megmozdulásaikkal kerültek az érdeklődés középpontjába, de a másik oldalt is megmutatjuk, szó lesz azokról a játékosokról is, akik példát mutattak, és Fair Play-díjban részesültek.

Roy Keane hosszú éveken át az egyik legfontosabb tagja volt a Manchester Unitednek, Eric Cantona visszavonulása után ő lett a csapat kapitánya, és francia kollégájához hasonlóan az ír középpályás is vezéregyenisége volt a Vörös Ördögöknek, ugyanakkor hasonlóan brutális tudott lenni, mint Cantona.

A 97/98-as idényre nem szívesen emlékezik vissza Keane, ugyanis a Leeds elleni meccsen keresztszalag-szakadást szenvedett, amikor szabálytalankodni próbált (!) a norvég Alf-Inge Haalanddal szemben. Négy évvel később ismét találkozott egymással a duó, és Keane ekkor már nem hibázott, valósággal szétrúgta az ekkor a Manchester Cityben játszó Haaland térdét, ráadásul később az önéletrajzában bevallotta, hogy szándékosan okozott sérülést ellenfelének.

A norvég később elismerte, hogy visszavonulása nem Keane térdszalagszakító brutális belépője miatt következett be (a sérülése után már nem lépett tovább pályára), hanem azért, mert a másik térde nem bírta a terhelést. A MU játékosa így is kénytelen volt öt meccset kihagyni és 150 ezer fontot befizetni a szövetség kasszájába.

A fiatal korában az amatőr bokszéletbe is belekóstoló Keane Gareth Southgate-tel sem volt finom, az 1995-ös FA-kupa elődöntőjében megtaposta az akkoriban a Crystal Palace-t erősítő védőt, amit azzal indokolt, hogy két percre elborult az agya, de hozzátette, hogy útban volt a védő...

Három meccses eltiltás járt tettéért, és 5000 fontja is bánta, aztán 2002-ben is három meccset kellett kihagynia, de ekkor már 150 ezer fonttal lett szegényebb, amikor lekönyökölte Jason McAteert. A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy Keane nem ezért lett ismert játékos, hanem azért, mert a MU-val hétszer nyert bajnoki címet, négyszer ünnepelhetett FA-kupa győzelmet, volt BL- (igaz, a döntőben eltiltás miatt nem játszott) és Világkupa-győztes.