Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sporthivatal (NSH), a Ferencvárosi Torna Club, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és a Sportfolió Kht. vezetői véglegesítették az FTC Üllői úti ingatlanának hasznosítására kiírandó új, meghívásos pályázat szövegét. A felek ez alkalomból pénteken négyoldalú megállapodást írtak alá az NSH-ban.

"Sikerült minden apró részletben megegyeznünk, melyek visszaköszönnek majd a pályázatban. Nagyon örülök neki, hogy olyan megállapodást kötöttünk, amely sportszakmai szempontból előre mutató, így várhatóan mindegyik fél jól jár" - nyilatkozta Ábrahám Attila, az NSH elnöke. Amennyiben az FTC április 28-ra összehívott küldöttgyűlése jóváhagyja a dokumentumot, akkor a KVI meghirdetheti a meghívásos közbeszerzési pályázatot.

"A Ferencvárosnál felérne egy rendszerváltással a pályázat sikeressége, hiszen ha új tulajdonosa lesz a klubnak, akkor minden megoldódik. Jó esetben május végére már pont kerülhet az ügyre, amely azt jelenthetné, hogy júniusra már pénzhez jut az egyesület" - mondta Ináncsy Miklós, a Ferencváros elnöke.

A hat plusz kéthektáros ingatlanra először tavaly novemberben írtak ki nyílt pályázatot, ez azonban eredménytelennek bizonyult, mert a jelentkező TDZ Kft. nem tudta teljesíteni a kiírásban szereplő feltételeket. Ezután újrakezdődtek a tárgyalások a fővárosi klub, a KVI, az NSH és a Sportfolió Kht. részvételével. Ináncsy április 6-án sajtótájékoztatón bejelentette, hogy szóban minden részletben megállapodtak egy zárt pályázat kiírásáról, melyben az egyesület lejjebb adja igényeit, és többek között már nem ragaszkodik egy új stadion felépítéséhez. Akkor jelezte: az írásban megkapott tervezet azonban más feltételeket tartalmazott, melyeket a Ferencváros nem fogadhatott el. Később ezt mellékletekkel egészítették ki. A pályázatra 5-10 cég kaphat meghívást.

Ülésezett a Ferencvárosi Torna Club elnökségehttp://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20060412magabiztos.html?pIdx=1