Vágólapra másolva!
Az európai topligák közül az angolban, sőt a spanyolban is végképp eldőlhet a bajnoki aranyérem sorsa a hétvégén. A "legkönnyebb" helyzetben a Chelsea együttese van, amelynek mindössze egy pontot kellene szereznie hazai pályán a Manchester Uniteddel szemben, így a kilencpontos, behozhatatlannak tűnő előnye matematikailag is megnyugtatná a londoniakat. A Barcelona akkor lehet első, ha hazai pályán legyőzi a Cádizt, a második helyen álló Valencia pedig nem nyer az Alavés ellen.

Szombattól hétfőig rendezik az angol labdarúgó Premier League 37., utolsó előtti fordulóját, amelyben eldőlhet a bajnoki cím sorsa és az is, hogy a már kiesett Sunderland mellett mely két csapat búcsúzik az élvonaltól.

A tabellát kilencpontos előnnyel vezető Chelsea, amelynek szombati vendégéhez, a Manchester Unitedhez hasonlóan még három meccse van hátra, egy döntetlennel bebiztosíthatja végső sikerét, azaz címvédését. Amennyiben azonban az MU nyerni tud a Stamford Bridge-i rangadón, ismét elmarad a bajnokavatás.

Folytatódik a harc a negyedik, BL-indulást jelentő pozícióért is: a négypontos előnyben lévő Tottenham Hotspur vasárnap a Bolton Wandererst fogadja, míg a legrangosabb európai klubsorozatban döntős, és észak-londoni riválisánál eddig egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Arsenal hétfőn a sereghajtóhoz látogat.

Magyar szempontból a táblázat alján lévő együttesek küzdelme a legizgalmasabb, bár Gera Zoltán csapatának, a jelenleg utolsó előtti West Bromwich Albionnak már csak matematikai esélye maradt a bennmaradásra.

A gárda csak hétfőn lép pályára - az FA-kupa-döntős West Hamet látja vendégül -, amennyiben azonban a még "túlélést" jelentő 17. helyen álló Portsmouth szombaton pontot szerez Wiganben, már nem lesz tétje a találkozónak.

A szintén az élvonalbeli tagsága meghosszabbításáért harcoló Birmingham City sorsa is a kikötővárosi csapat kezében van. A City a Newcastle-val játszik, ahol december 31-i lábtörése óta először nevezték tétmérkőzésre Michael Owent, a 26 éves csatár szombaton leül a cserepadra.

A 75-szörös válogatott klasszis - aki tavaly 24 millió euróért igazolt vissza a Real Madridtól a szigetországba - a Tottenham Hotspur elleni bajnokin törte el a lábközépcsontját. Néhány nappal később megoperálták, majd március végén újabb beavatkozásra került sor.

"Még hat hét van a világbajnokságig, úgyhogy nincs veszélyben a németországi részvételem. Néhány nap alatt felveszem a ritmust, már nagyon ki vagyok éhezve a játékra" - jelentette ki Owen, aki a vb-t megelőző felkészülési mérkőzéseken (Magyarország május 30., Jamaica június 3.) léphet pályára ismét a nemzeti csapatban.