Társoldalunk:

Cannavarót is kihallgatták az olasz botrány miatt

2006.06.03. 12:38

Szombat reggel kihallgatták Rómában Fabio Cannavarót, a Juventus és a németországi labdarúgó-világbajnokságra készülő olasz válogatott játékosát. A klasszis hátvéd szombat reggel utazott el a nemzeti csapat edzőtáborából az olasz fővárosba, ahol Maria Cristina Palaia és Luca Palamara bírók tettek fel neki kérdéseket a néhány hete kirobbant olaszországi fogadási és bundabotránnyal, azon belül is a GEA World játékosügynökség gyanús működésével kapcsolatban.

"Minden kérdésre válaszoltam és megnyugtattak, többször nem kell az ügyészség rendelkezésére állnom, így most már csak a világbajnokságra kívánok koncentrálni" - mondta a squadra azzura csapatkapitánya.

A bíróság David Trezeguet-t, a Juventus francia csatárát szombat délután hallgatta ki, ám sem ő, sem Cannavaro nem gyanúsítottja az ügynek, csupán információkat vártak tőlük. "Nyugodt vagyok, nem zavart a felkészülésben a kihallgatás. Remélem, segítettem a válaszaimmal" - mondta Trezeguet.

Az olasz labdarúgás történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus leköszönt igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.

A botrány következtében távozott a Juventus teljes vezérkara, lemondott Franco Carraro, a szövetség elnöke, és nem működhet közre a németországi vb-n Massimo De Santis FIFA-játékvezető.

A tágabb értelemben vett bundaügyben a Juventus, a Fiorentina és a Lazio mellett érintett az AC Milan és az Internazionale, illetve több tucat játékos és bíró is. A hatóságok mérkőzések végeredményének befolyásolása mellett hamis könyvelés, valamint tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt vizsgálódnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK