Vágólapra másolva!
Manfredi Martino, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) játékvezetői bizottságának titkára kedden beismerő vallomást tett és kijelentette, hogy manipulálták a bíróküldést.

"A mérkőzések játékvezetőit sorsolással kellett kijelölni, de a ceremónia előtt kis jelekkel látták el a neveket tartalmazó golyókat, így mindenki pontosan tudta, melyik meccsre, melyiket kell kihúzni" - mondta Martino. "A jelekkel a bizottság két vezetője, Paolo Bergamo és Pierluigi Pairetto látták el a golyókat. Moggi jelezte, hogy kiket szeretne aJuventus mérkőzéseire, ennek megfelelően készült a sorsolás."

Guido Rossi, a FIGC-et ideiglenesen vezető kormánybiztos kijelentette: a jövőben a bíróküldő testületet is "külső személyek", várhatóan ideiglenesen kinevezett kormánybiztosok irányítják majd.

Az olasz labdarúgás történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus leköszönt igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.

A botrány következtében távozott a Juventus teljes vezérkara, lemondott Franco Carraro, a szövetség elnöke, és nem működhet közre a németországi vb-n Massimo de Santis FIFA-játékvezető.

A tágabb értelemben vett bundaügyben a Juventus, a Fiorentina és a Lazio mellett érintett az AC Milan és az Internazionale, illetve több tucat játékos és bíró is. A hatóságok mérkőzések végeredményének befolyásolása mellett hamis könyvelés, valamint tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt vizsgálódnak.