Vágólapra másolva!
Az UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában az Újpest hazai pályán szenvedett 4-0-s vereséget a liechtensteini Vaduz ellen. A visszavágót két hét múlva rendezik, a látottak alapján a csoda is kevés lenne az újpesti továbbjutáshoz. A mérkőzés után Bicskei Bertalan lemondott, így mindössze egy mérkőzésen irányította a lila-fehér gárdát.

UEFA-kupa-selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés:
Újpest - Vaduz (liechtensteini) 0-4 (0-2)
Szusza Ferenc-stadion, 3500 néző
v.: Moen (norvég)
Újpest: Balajcza - Vermes, Böjte, Vanczák, Völgyi - Erős, Tóth B. - Freud (Kőhalmi, 58.), Sándor Gy. (Vituska, 66.), Tóth N. - Kovács Z. (Szőke, 75.)
Vaduz: Wüthrich - Reinmann (Sturm, 74.), Hasler, Lopez (Urdaneta, 81.), Akdemir - Wieczorek, Bem (Papa Faye, 3.), Maggetti, Langlet - Gaspar, Sara.
gól: Papa Faye (14., 63.), Sara (31., 93.)
sárga lap: Hasler (34.), Vanczák (44.), Maggetti (56.), Vituska (92.)

Múlt vasárnap még a világbajnokság döntője hozta lázba a szurkolókat, ezen a héten pedig már megkezdődött az európai kupaidény, kedden és szerdán a Bajnokok Ligája selejtezőire került sor, csütörtökön pedig 70 csapat lépett pályára az UEFA-kupában, köztük két magyar gárda, az Újpest és a Fehérvár.

A lila-fehérek új edzővel kezdik a 2006-2007-es szezont, Mészöly Gézát Bicskei Bertalan váltotta a kispadon, aki a liechtensteini Vaduz ellen debütált. Három alapemberre nem számíthatott a tréner, Füzi, Tisza és Rajczi is sérült, így aztán egy csatárral kezdtek a hazaiak, a rutinos Kovács Zoltán kapta a feladatot, hogy zavart keltsen a vendégek védelmében.

Nem mondhatni, hogy az Újpest nekiesett volna az ellenfelének, a vendégek közül ugyanakkor Bem nagyot esett, és olyan szerencsétlenül tette mindezt, hogy a harmadik percben le kellett cserélni.

A cserének a 14. percben lett jelentősége, ugyanis éppen a Bemet váltó Papa Faye szerezte meg a Vaduz vezető gólját, igaz, nem mindennapi körülmények között született meg a találat, Vermes röviden fejelte haza a labdát, amit Vanczák és a kifutó Balajcza is elvétett, így a második hullámban érkező szenegáli az üres kapuba guríthatott.

Érthetó módon felpörgött az Újpest, adódott is helyzet, de Vermes fejesét a gólvonalról kivágta egy védő, aztán Kovács visszafejelt labdáját Sándor kézzel ütötte a hálóba, így kifelé járt a szabadrúgás. Csak pár percig tartott az újpesti lendület, aztán ismét a mérkőzés elején látott játékot nyújtották a lilák, azaz lassan és körülményesen adogattak, és nem jutottak el a svájci másodosztályban szereplő Vaduz kapujáig.

A vendégek a gól után felszabadultan futballoztak, a kontrákra rendezkedtek be, és az újpestiekkel ellentétben sikerült nekik helyzeteket kialakítani, Gaspar a 30. percben még a kapufa mellé bólintott, egy perccel később azonban Papa Faye indításával Sara vezethette a labdát Balajczára, és bár a Kaposvárról érkező kapus beleért a lövésbe, hárítani nem tudott. A 40. percben Völgyi ívelése után Freud tüzelt fölé 15 méterről, de a félidő végén megint egy liechtensteini ziccert jegyezhettünk fel, Langlet centikkel gurított a bal sarok mellé.

A norvég bíró sípszavát óriási füttykoncert fogadta, a szurkolók véleménye mindent elmondott az Újpest első félidei teljesítményéről, szinte momentuma sem volt a magyar bajnokság második helyezettjének, ráadásul nem is tűnt úgy, mintha a játékosok leszaggatnák magukról a mezt az egyenlítés érdekében.

A szünet után rákapcsolt az Újpest, letelepedett a Vaduz térfelén, és Kovács egy nagy bedobás után szépíthetett volna, de az ötösről jobbal a lelátóra bombázott. A 61. percben Sándor a kapust már átemelte, de a fejes gyengére sikerült, így Lopez a gólvonalról tisztázott, állandósult az újpesti fölény. A Vaduz azért nem adta fel a támadások lehetőséget, és egy kontrával lenullázták az Újpest védelmét, Papa Faye pedig második gólját szerezte.

Többen elindultak hazafelé, a szurkolók Mészöly Gézát éltették, valamint Bicskei Bertalant szólították fel távozára, a magyar futball ismét bizonyította, hogy mindig tud mélyebbre süllyedni. Völgyi távoli bombája ugyan szép volt, de a kapusnak nem kellett védenie, aztán Erős kapáslövése már munkát adott Wüthrichnek.

Az Újpest visszasüllyedt az első félidőben látott apátiába, mentek ugyan előre a hazaiak, de elképzelés és átütőerő nélkül, míg a másik oldalon a liechtensteiniek néha egészen könnyedén gurigázták ki a lilákat, és az is jelzésértékű volt, hogy több vendégjátékos görcsött kapott a hajrában.

A végén még Tóth Balázs esése után ajándékba kapott egy tizenegyest az Újpest, de Tóth Norbert lövését Wüthrich kitolta, erre szokták mondani, hogy semmi nem jött össze. A Vaduz ellenben gálázott, az újpesti védelem megint sehol nem volt, így Sara is megrúgta a második gólját, 13 méterről helyezett a jobb kapufa segítségével Balajcza kapujába. Az eredmény mindent elmond az Újpest teljesítményéről, az egyszerű szurkoló pedig azon mereng, hogy mennyivel jobb lenne még mindig a gyengének titulált vb meccseit nézni, mint hogy újra szembesüljön a futball Magyarországon bemutatott megcsúfolásával...

"Borzasztóan sajnálom ezt a mérkőzést, egyszerűen nem tudom hova tenni a dolgokat. Körülbelül egy hete dolgozom a csapattal, de erre semmi nem utalt. A közönséget maximálisan megértem, tudom a kötelességem, így bejelentettem a tulajdonos úrnak, annyira nem érzem a bizalom jelét, hogy nem kívánok Újpesten tovább dolgozni" - nyilatkozta a mérkőzés után Bicskei Bertalan, akinek az első újpesti találkozója egyben az utolsó is volt.

[origo]