Vágólapra másolva!
A római sportbíróság első fokon bűnösnek találta mérkőzések eredményének manipulálásával a Juventus, a Fiorentina, a Lazio és az AC Milan labdarúgócsapatát.

A Juventus, a Fiorentina és a Lazio együttesét a másodosztályba sorolták vissza, ráadásul a Juventust megfosztották az utóbbi két bajnoki címétől, és a következő idényt 30 pont levonással kell kezdenie. A Milantól 44 pontot levontak a 2005/06-os évadbeli teljesítményéből, ám így is maradhat az élvonalban, viszont nem vehet részt a Bajnokok Ligája 2006/07-es kiírásában. A milánóiak 15 pont mínusszal kezdik a következő szezont. A három Serie B ligába sorolt gárda helyett az előző idényben kiesett Messina, Lecce és Treviso maradhat az élvonalban.

A bíróság nem csak a klubok ellen hozott szankciókat, hanem hivatalos személyek ellen is. Luciano Moggi, a Juventus azóta lemondott igazgatóját és Antonio Guraudo ügyvezetőt egyaránt öt évre száműzték a sportágból. A Fiorentina elnöke, Andrea Della Valle három és fél, míg testvére, a tiszteletbeli elnök Diego Della Valle négy évre szóló eltiltást kapott. A Lazio elnökét, Claudio Lotitót három, a Milan alelnökét, Adriano Gallianit egy, míg Leonardo Meani menedzsert három és fél évre tiltották el minden nemű, a labdarúgással kapcsolatos munkától.

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) lemondott elnöke, Franco Carraro négy és fél év, Innocenzo Mazzini FIGC-alelnök pedig öt év eltiltást kapott. A FIGC játékvezetői testületének elnöke, Tullio Lanese, valamint munkatársa, Pierluigi Pairetto egyaránt két és fél évig nem vállalhat munkát a sportágban. Három játékvezető is büntetést kapott. A németországi világbajnokságra eredetileg nevezett, ám a bundabotrány kirobbanása után akkreditációjától megfosztott Massimo De Santis FIFA-bíró négy és fél évig, míg Paolo Dondarini három és fél évig, Gianluca Paparesta pedig három hónapig nem vezethet mérkőzést. Két asszisztens, Claudio Puglisi és Fabrizio Banini egyaránt 12 hónapig nem működhet közre találkozókon. A bírók közül Pasquale Rodomontit, Paolo Bertinit és Domenico Messinát a bíróság nem találta bűnösnek.

A botrány május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus azóta már lemondott igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor. A botrány következtében távozott a Juventus teljes vezérkara, lemondott Franco Carraro, a szövetség elnöke, és nem működhetett közre a világbajnokságon Massimo De Santis FIFA-játékvezető.