Vágólapra másolva!
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata szerdán 20.45-től a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén fogadja a macedón bajnok Rabotnicki Skopje gárdáját.

"A Rabotnicki nem gyengébb tavalyi ellenfelünknél, a Hajduk Splitnél, legfeljebb a nemzetközi porondon kevésbé ismert együttesről van szó" - mondta Supka Attila, a debreceniek vezetőedzője. "A macedónok összesítésben csak 1-0-val jutottak tovább a luxemburgi Dudelange ellen, de nem szabad, hogy ez megtévesszen bennünket. A helyszínen láttam azt a meccset, melyen a macedónok idegenben nyertek 1-0-ra, az volt a benyomásom, hogy kicsit félvállról vették a találkozót."

A tréner elmondta, hogy az egy éve sérült Roland Habi - ő a Hajduk Split elleni tavalyi BL-selejtezőn szenvedett keresztszalagszakadást - mellett Komlósi Ádám és Böőr Zoltán nem egészséges, a többiek bizakodva és motiváltan várják a találkozót.

A debreceniek tavaly a BL második kvalifikációs körében a hazai 3-0-s győzelem után idegenben 5-0-ra ütötték ki a Hajduk Splitet.

"Erre most senki ne számítson" - intett óvatosságra Supka. "Természetesen rengeteg plusz erőt ad, hogy sokan emlékeznek erre a találkozóra, és mindent megteszünk azért, hogy megháláljuk az egész országból felénk áradó szeretetet."