Vágólapra másolva!

Dunga az új brazil kapitány

Meglepetésre a mindenfajta edzői tapasztalat nélkül álló Dungát nevezték ki az ötszörös világbajnok brazil labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányává.

A Carlos Caetano Bledorn Verri néven született korábbi védekező középpályás volt a kapitánya az 1994-es vb-n aranyérmet nyert gárdának."Szeretném, ha a csapat azzal az elszántsággal és odaadással küzdene, amellyel én léptem pályára aktív játékosként. A győzelem igénye elengedhetetlen a brazil válogatottban" - jelentette ki a 42 éves tréner.

Ricardo Teixeira, a szövetség elnöke azzal indokolta Dunga váratlan megbízását, hogy a szurkolók egy lelkes edzőre vágytak, és az ő személyében meg is kapták. "Két óra alatt megállapodtunk. Nagy átszervezés kezdődik a nemzeti együttesben, amely a 2010-es dél-afrikai, majd a 2014-es, remélhetőleg hazai rendezésű világbajnokságon már érződni fog" - tette hozzá a sportvezető.

A szövetségi kapitányi posztra három másik szakembert tartottak esélyesnek: a Sao Paulóval tavaly klub-vb-t nyerő, jelenleg a japán Kashima Antlers kispadján ülő Paulo Autorit, az FC Santost irányító Vanderlei Luxemburgót és a portugál válogatottnál nemrég 2008-ig hosszabbító Luiz Felipe Scolarit.

Dunga kinevezése alaposan meglepte a brazil szakembereket: Emerson Leao nem is akarta elhinni, hogy ez megtörténhetett. "Ez vicc?" - hitetlenkedett az ex-kapitány, majd hozzátette: "Nagyszerű játékos volt, de nincs semmiféle edző tapasztalata. Ha jól tudom, a trénerek általában kluboknál kezdenek, aztán a csúcson jöhet a válogatott. Remélem, szerencséje lesz.".

Luxemburgo nem kívánta kommentálni a kinevezést, míg Autori csak ennyit mondott: "Minden tréner arról álmodik, hogy brazil szövetségi kapitány lehessen. Dunga remek futballista volt, aki képes lesz megbirkózni a nehézségekkel."

Jorginho, aki az 1994-es vb-n együtt játszott Dungával, azt nyilatkozta, a braziloknál nem szokás olyan embert ültetni a válogatott kispadjára, aki korábban nem volt klubedző. "Keményen fogják kritizálni" - mondta, majd hozzátette, hogy Jürgen Klinsmann, a német nemzeti tizenegy kapitánya is a válogatottnál debütált mint tréner.

"Sok sikert kívánok neki" - így Ronaldo, a Real Madrid klasszisa, aki szintén együtt játszott Dungával az 1994-es vb-n. "A csapatnak ő volt a vezéregyénisége."