Vágólapra másolva!
Mintegy tíz percre elzárta a forgalom elől a Hungária körutat az a körülbelül ezer Ferencváros drukker, akik a focicsapat első osztályból való kizárása miatt tüntettek a stadionnál.  A rendőrség lezárta a Népliget metrómegállót, de nem sokkal később, 19 óra után feloszlott a tömeg a székháznál.

"Takarodjon a vezetőség" - leginkább ezt kiabálták a Fradi szurkolók a klub Üllői úti stadionjánál, mondta az [origo]-nak egy, a helyszínen demonstráló drukker. A mintegy ezer fős tömeg - előre bejelentett demonstráció keretében, de annak szabályát megszegve - körülbelül tíz percre lezárta a forgalom elől a Hungária körút városból kivezető sávjait, ezzel jelentős torlódást okozva.

A helyszínen a tüntetést biztosító, körülbelül két mikrobusznyi rendőr este fél hétre tette szabaddá az utat, de mint a szurkoló közölte, egyre többen csatlakoztak a kizárás és a saját klubjuk vezetése elleni demonstrációhoz. Néhány feldühödött résztvevő letört pár lámpatestet a metróaluljáróban. A rendőrség lezárta a Népligeti metrómegállót.

Schőn Péter, a BRFK kommunikációs vezetője csak annyit mondott kérdésünkre: "a szükséges számban vannak rendőrök a helyszínen". A tömeg végül 19 óra után feloszlott, csak néhány idősebb szurkoló maradt a stadion mellett.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli licencadó bizottsága kedden a késő esti órákig tartó tanácskozásán úgy határozott, hogy a Vác megkapja az élvonalbeli bajnokságban való induláshoz szükséges licencet, a Ferencváros azonban nem szerepelhet az első osztályban.