Vágólapra másolva!
A Megyeri temetőben több százan kísérték utolsó útjára csütörtökön Szusza Ferencet, az Újpest és a magyar labdarúgás legendás alakját, aki 83. életévében augusztus elsején hunyt el.

A római katolikus egyház szertartása szerint megtartott végső búcsún megjelentek a 24-szeres válogatott futballista játékos- és kortársai, az Újpest labdarúgói, az ÚTE és a IV. kerületi önkormányzat vezetése.

A régi játékostársak és barátok nevében Várhidi Pál emlékezett Szusza Ferencre, kiemelve: az elhunyt minden körülmények között a maximumot próbálta elérni, teljesíteni. "Pályafutásának adatai szépek, de nem tudják érzékeltetni, mekkora ember volt Szusza Ferenc" - jegyezte meg Várhidi Pál.

A Magyar Labdarúgó Szövetség és Joseph Blatter FIFA-elnök együttérzését Szepesi György, az MLSZ tiszteletbeli elnöke tolmácsolta.

A legendás csatár nevéhez egyedülálló világcsúcs fűződik, ugyanis egyetlen klubban 463 élvonalbeli találkozón játszott, amelyeken 397 gólt szerzett. A válogatottban 24-szer lépett pályára, s ezalatt 18-szor volt eredményes. A lila-fehér egyesületet 26 éven át szolgálta futballistaként, 1945-ben, 1946-ban, 1947-ben és 1960-ban is bajnoki címet szerzett, s noha gólkirály egyszer sem volt, 397 találata valószínűleg örök időre elérhetetlen csúcs marad. 2003 októberében róla nevezték el az Újpest felújított, Megyeri úti stadionját.