Vágólapra másolva!
Korábbi aranycipőst igazolt Gera Zoltán csapata, miután Kevin Phillips a West Bromwich Albiont választotta. "Super Kev" az 1999/2000-es idény során bajnoki mérkőzéseken 30 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, s ezzel - a portói Jardellel együtt - Európa legeredményesebb játékosaként aranycipős lett.

Gera elmondta, nagyon örül Phillips érkezésének. "Úgy tűnik, hogy hosszas keresés után nagyon komoly erősítést tudtunk végrehajtani, hiszen Phillips korábban angol gólkirály is volt, azt hiszem, ez mindent elmond a képességeiről. Szerintem az sem jelenthet gondot, hogy már 33 éves, hiszen a Premier League-ben a csatárok ilyen korban még remek teljesítményt szoktak nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy Phillips a Championshipben nagyon nagy hasznunkra lesz. Fizikálisan láthatóan jó állapotban van, erős felépítésű játékos, akinek határozottsága és tapasztalata biztosan nagy segítséget jelent majd a kapu előtt. Eddigi bajnokikon pont egy ilyen játékos hiányzott a csapatunkból, talán négy győzelemmel is rajtolhattunk volna, ha nem lettek volna csatárgondjaink."

A 33 éves támadó 700 ezer fontért, két évre szóló szerződést írt alá a WBA-hoz, miután átesett az orvosi vizsgálatokon. A rutinos játékos pályafutását többször is sérülések hátráltatták, de az orvosok ezúttal mindent rendbe találtak nála, és Phillips érkeztével megoldódhat a birminghamiek vészes csatárhiánya, ami miatt Gera is időnként a támadósorba "kényszerült".

A birminghamiek vezetőedzője, Bryan Robson szerint csapata olyan játékossal erősödött, aki pályafutása során folyamatosan a legmagasabb szinten teljesített. Phillips karrierjén végigtekintve nem túlzóak a szakember szavai. A "Super Kev"-nek becézett csatár jobbhátvédként kezdte karrierjét, de később a Watfordnál már csatár volt. Sérülések miatt három idény alatt mindössze 54 mérkőzésen léphetett pályára, gólérzékenységére azonban jellemző, hogy így is 24-szer eredményes tudott lenni, vagyis csaknem minden második találkozóján góllal segítette csapatát.

Három év alatt hatvanszorosára nőtt a csatár értéke: 1997-ben 600 ezer font ellenében csábította magához a Sunderland, ahol hamarosan a közönség egyik legnagyobb kedvence, valóságos hős lett. A "Super Kev" becenevet az 1999/2000-res idény során érdemelte ki, amikor is - csak bajnoki mérkőzéseken - 30 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, s ezzel a portói Jardellel megosztva Európa legeredményesebb játékosa, azaz aranycipős lett. Hat esztendő alatt 208 mérkőzésen lépett pályára a piros-fehéreknél, és 115 gólt szerzett.

A 2003/04-es idényt már a Southamptonnál kezdte meg. Ott szintén remek a statisztikája Gera új csapattársának, hiszen két idény során 49 mérkőzésen 23-szor talált az ellenfelek hálójába. Két év után ismét klubot váltott, az Aston Villához igazolt. A birminghami gárdánál gyakran sérüléssel bajlódott, így csak négy gólig jutott.

Phillips bármilyen sikeres is volt klubcsapataiban, "mindössze" nyolcszor adatott meg neki, hogy magára öltse a címeres mezt.